Világrekord született: Száz órán át szólt a mese

„A tűznek nem szabad kialudni”, a jól ismert kodályi intést szó szerint betartva jártak el az idei Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál szervezői és résztvevői. Immár VI. alkalommal rendezték meg a fesztivált Hatvanban a Grassalkovich Művelődési Házban és annak díszkertjében a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület és a Csűrdöngölő Kulturális Egyesület szervezésében. Célja az élőszavas mesemondás hagyományának éltetése és a népmesekincs gazdagságának bemutatása minden korosztály számára. Az idei rendezvény legnagyobb különlegessége a száz órán át tartó folyamatos mesélés világrekord kísérlete volt, melyet teljes siker koronázott. Az éjjel-nappal tartó rendezvény résztvevői fáradtságot nem ismerve adták át egymásnak a stafétát, mígnem eltelt a száz óra, és új világrekord született.
 Hideg Anna néni ördöngösfűzesi mesemondó, Pintér Zsolt turai mesemondó a meselócán
Az ennek helyszínt adó Csodaszarvas Jurta felé ballagó, majd ott mesét áldozó előadók sora zarándoklatként is értelmezhető, ami a népmese szentélyévé avatta a szerény hajlékot.

A kastély kertjének közepében egy pázsitos ligeten családi nap várta a vendégeket, népi játékokkal, a színpadokon különböző előadásokkal, ezt körbevették a kézműves standok, az alkotóműhelyek és a büfék. A kerekre összerakott forgatagtól pár lépcső után egy füves sétány vezetett a mesesátorhoz – elkülönítve azt a vásári nyüzsgéstől –, amely ott, akkor szimbolikus ösvénye lett a tiszta forráshoz vezető útnak. A helyszín tökéletes választásnak bizonyult: a zajtól kissé távol eső, labirintusok közötti sövénnyel szegélyezett promenád végén állt a jurta. A lépcsők az út kezdetén egy határvonalat teremtettek a mágikus sík és a mi világunk között, melyen haladva fokozatosan megcsendesedve elérkeztünk a bejárat előtti szőnyeghez, ahol poros lábbelinktől megszabadulva a mese duruzsolásával kimelegített térbe kerültünk. Ülőhelyünket keresve felelevenedett bennünk az az otthonos biztonság, amit valószínűleg gyermekkorunkban tapasztaltunk meg először és talán ez eddig utoljára. A térkompozíció a mesei környezet hű színpada, ahol a szereplők, hallgatók, jelmezek és díszletek között elmosódik a határ: létrejön az a mágikus köd, ami valósággá teszi a mesét, a mi valóságunkká.

Egy zarándokút mindig társas esemény is, mivel az út során viszontlátások és találkozások öröme színezi a hangulatot. Éppen így történt ez itt is. Sokan hosszú utat tettek meg, hogy segítsék, illetve részei legyenek a kezdeményezésnek. Alkalom adódott ismerkedni, tapasztalatot cserélni, együtt mesélni, egymást hallgatni több száz mesemondónak, mesével foglalkozó, mesét szerető léleknek.

Voltak nagy mesemondó mesterek, gyakorlott mesemondók, mesepedagógusok, mesélő gyermekek, a vitézekről, s válogatott cigánylegényekről nem is beszélve. Még hazaival is találkoztam a mesejurtában, a sepsiszentgyörgyi származású Csernik Pál Szende mesemondó, lábbábos szintén megajándékozott minket egy történettel.
Szeptember 7-én, kedden délután 4 órától szombat estig szólt a mese, megállás nélkül festették a képeket szépen szóló szép szavakkal, egymásnak adva át a kihűlni nem tudó lócát. Száz órán át rakták a mesemondás tüzét: hallhattunk újakat és különböző változatokban már jól ismerteket. „Két éjszaka után kenytük tovább” jegyezte meg Toldi István kupuszinai mesemondó, és így is tették mind az öt napon és négy éjszakán keresztül.

Pénteken este norvég, horvát, török és brit mesemondók angol nyelven elmondott meséit hallhattuk, egzotikus bájt kölcsönözve ennek az ünnepnek.

A fesztivált szakmai konferencia zárta, melyen a népmesék területén tevékenykedő kiemelkedő jelentőségű szakemberek osztották meg gondolataikat a hallgatósággal.

Meghatározó élmény volt egy parányi morzsát hozzátenni ehhez a meseóceánhoz. Köszönet és elismerés a fesztivál sikeréért, ötletéért a résztvevőknek, a közreműködőknek a szervezőknek, valamint a két főszervezőnek: Pintér Zsolt turai mesemondónak, a Meseszó Egyesület elnökének és Kovács Marianna mesemondónak, a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatójának, akinek nevéhez a népmese napjának megteremtése is fűződik. Őt szakmai berkekben a népmese napja szülőanyjaként is szokták említeni. Első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg Benedek Elek születésnapján a százhalombattai könyvtárban a Magyar Olvasástársaság felhívására. Ma már az egész magyar nyelvterületen ünneplik.

A népmese lassan megtalálja méltó helyét a néptánc és a népdal mellett, hiszen a táncházmozgalomhoz hasonlóan a népmese is mozgalommá kerekedett, visszahódítva a neki járó helyet a mindennapjainkban. Ehhez hozzájárul a Hagyományok Háza által életre hívott Magyar népmese – hagyományos mesemondás című tanfolyam, mely az élőszavas mesemondás több évszázados gyakorlatának átörökítése. Ennek módszere az idei évben bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Jó gyakorlatok nemzeti jegyzékébe.

Én is ott voltam, sok mesét elhoztam, jövőre legyetek ti is a vendégeik.

Bedőházi Beáta mesemondó, mesepedagógus
(Tekergő Meseösvény Egyesület, Szóperencia Egyesület)

text