Ma van a népmese napja

Paár Julcsi és Korzenszky Klára énekesnőkkel beszélgettünk

Ma, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a népmese napját, amelyet a Magyar Olvasástársaság hívott életre 2005-ben azzal a céllal, hogy a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. Ebből az alkalomból két olyan énekesnővel beszélgettünk, akiknek művészeti és terápiás tevékenységében is fontos szerepe van a népmesének.

Paár Julcsi énekes, zeneterapeutát számos neves nép- és világzenei formáció tagjaként, vagy vendégeként ismeri a koncertközönség (Tárkány Művek, Bazseva, Dalinda), több nemzetközileg is sikeres, toplistás album kapcsolódik a nevéhez, különleges hangszíne, zenei és előadói felkészültsége kiemeli produkcióit a többi közül. Saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés foglalkozásait zeneterápiás szemlélettel átitatva, ÖsszeHangoló néven. Ezeknek a foglalkozásoknak többéves tapasztalata került a Kerekerdő, legutóbb a Kerekutca című lemezére. 

 
Korzenszky Klára énekesként és gyermekpszichológusként is egyaránt fontosnak tartja a játék és a mese szerepét a gyermekek egészséges személyiségfejlődésében. 2012-ben alapította meg saját produkcióját Klárisok néven, melynek gyermekműsoraiban jól ismert gyermekdalaink és mondókáink gyöngysorként felfűzve, szövegeik, dallamaik és szimbólumaik segítségével, szinte önmaguktól rendeződnek egységes egésszé. A koncerteken a gyermekpszichodráma módszereit felhasználva a fantáziára, szerepjátékra, valamint a mintha-élményre helyezve a hangsúlyt közös énekléssel, játékkal, interaktív módon, együtt alkotják meg a mindannyiunk számára biztonságos útmutatásként szolgáló mesét.
 
Paár Julcsi zeneterapeutaként, énekesként, és nem utolsó sorban édesanyaként is azt gondolja, hogy a mese, mint közösségi műfaj elengedhetetlen része a személyiségfejlődésünknek.

“Gyermekkorban fontos mérföldkövek, amolyan viszonyítási pontok a mesék. Nem csupán a szimbolikus történetekből tanulunk, hanem abból is, hogyan mesélnek nekünk. Szerencsés ember vagyok, mert rengeteget mesélt az édesanyám, hol könyvekből, hol szabadon fűzve a történetek fonalát”
– mondja az énekesnő.

Arról, miért fontos, hogy az élőszavas mesemondás mindenki számára ismert és elismert fogalom legyen, az énekesnő-zeneterapeuta azt mondja, élőszóval mesélni nem olyan könnyű, mint megírt, rendezett szöveget felolvasni, előadni. “Olyan ez, mint gyerekként egy tantárgyból felelni…Valljuk be, nem a legkomfortosabb. Sokrétű, és megalapozott tudás, speciális eszköztár szükségeltetik az élőszavas meséléshez. Ez is, akár egy zenei folyamat spontán megalkotása, egyfajta improvizációs műfaj. Meglévő elemekből alkotunk egy új egészet, az “itt-és most”-ban. Ha így belegondolunk, már nem is olyan nehéz, hiszen az építőkocka elemeit is össze tudjuk illeszteni. Ez az alkotási folyamat nagyon erősen visszahat a működésünkre, a pszichés strukturálódásunkra apró gyermekkortól fogva, egészen felnőtt korunkig, minden korosztályban” – vélekedik.

Korzenszky Klári szerint a mai vizuálisan dominált világban és az online kapcsolatok előtérbe kerülése miatt kifejezetten fontos, hogy létrejöjjenek az ilyen jellegű személyes találkozások, kapcsolódások. Mint mondja, az élőszavas mesemondás lényege, hogy a mesélő nem egy betanult mesét mond el szóról-szóra, hanem a mese cselekményét, történeti vázát színesíti ki improvizatív módon, a közönség igényeihez igazodva. “A mesélő és a hallgató azonos valóságba kerülnek és a közöttük lévő kapcsolat erősödik. Fejből mesélés hallgatása közben létrejön az úgynevezett történethallgatási transz, mely egy alternatív tudatállapot, egy intenzív fókuszált figyelem. Ebben az állapotban a jobb és bal agyfélteke működése kiegyensúlyozódik. A hallgató személy nyugodt, fizikailag mozdulatlan, de éber és mentálisan igen aktív, a folyamat során a belső képek aktivizálódnak. Ez a megváltozott állapot kívülről is látható, hiszen ilyenkor a hallgató arca ragyog, szemei csillognak.”

“A történetmesélés, élménymegosztás mindig is sajátja volt az emberi közösségeknek. A mai világban is helye van, sőt, talán még inkább, hiszen legtöbbször röviden, írásban, akár szavak nélkül, csak írásjelekkel kommunikálunk. Mondanivalónk, megéléseink, élményeink viszont vannak, amiket muszáj megosztani másokkal, hiszen a megosztás pillanatában kívül helyezzük magunkon őket, és így, a történetek új megvilágításba tudnak kerülni” – mondja Paár Julcsi, mikor arról kérdezzük, milyen formában lehet helye a 21. század megváltozott társadalom struktúráiban az élőszavas improvizatív népmesemondásnak. Hozzáteszi, a mesék indirekt módon fejlesztik az empatikus készségünket, hiszen önkéntelenül beleérezzük magunkat mások helyzetébe, s emellett rengeteg egyéb készség szintjén ható lehetőség van bennük.

Korzenszky Klári azt emeli ki, hogy bármilyen helyzetben előhívhatunk egy mesét, hiszen a mesemondáshoz nincs szükség másra, csak a mesélőre és a hallgató(k)ra. Nem nehéz megteremteni hozzá a teret, és pillanatok alatt létrejön a már említett transzállapot. 

“Pont az „egyszerűség” miatt tud jelen lenni a 21.századi ember életében is, mesélhetünk otthon gyermekeinknek, vagy családi összejöveteleken, pedagógusként óvodában vagy iskolában. Egyre népszerűbb, hogy mese-esteket, mesemondó-klubokat tartanak, melynek funkciója a szórakoztatás. Számos kolléga alkalmazta már csapatépítőkön az élőszavas mesemondást. A meseterápiás foglalkozások fő pontja, amikor élőszóban elmondjuk az adott alkalmon használni kívánt mesét. És még sorolhatnánk a lehetőségeket”
-hangsúlyozza az énekes-gyermekpszichológus.


Rengeteg módon lehet alkalmazni a meséket, hangsúlyozza Paár Julcsi, aki más-más helyzetekben, korosztályoknál másként vonja be a mesét mint lehetséges terápiás eszközt. “Mivel én leginkább a zene eszközeivel közelítem meg a klienseimet, a mese másodlagos funkciót tölt be a foglalkozásaimon, de mindig ott van. Leginkább a már fentebb említett empátiás készségek fejlesztésében, a könnyebb bevonódás elősegítésében, egy-egy foglalkozás vagy terápiás folyamat struktúra kialakításában vannak a mesék nagy segítségemre. Gondoljunk csak bele, minden mese egy élő, organikus struktúra, amelyben helye van a jónak, de a rossznak is, a nehézséget siker, a feszültséget oldás követi. Ez már önmagában kiindulópont, kibontásra váró terápiás lehetőség.”

Korzenszky Klárinak gyermekpszichológusként terápiás munkája fontos elemei a gyermekpszichodráma és a meseterápia módszerek, amelyek a mesét terápiás eszközként használják, így segíthetik a fejlődést és a gyógyulást. A Kende Hanna-féle gyermekpszichodráma módszer ad neki útmutatást, amely a szerepjátékra, a fantáziára épül. Eszerint a gyerek egy szimbolikus térben, a mesevilágában azonosulhat egy általa választott szereplővel, akinek útját végigjárva-játszva megoldást találhat a saját problémáira, nehézségeire is. 

SZEREPBE HOZNI
Paár Julcsi szerint egy-egy foglalkozáson nem nehéz “szerepbe hozni” a gyerekeket, hiszen alapvető működésüknél fogva nyitottak, főként ha olyan előadót hallgatnak, aki hisznek abban amit csinálnak, és hitelesek tudnak maradni akár egy kétszemélyes helyzetben, akár több száz szempárral szemben, egy koncerten.

“Felnőttként azt hiszem, sokkal nagyobb kihívás letenni a félelmeket, és “szerepbe hozni” önmagunkat. Tehát leginkább erre szoktam figyelni, hogy magamat adjam, őszintén, és akkor nincs szükség szerepre, mert az maga varázslat. “
A koncerteken a legfontosabb, hogy megtörténjen a valódi interakció. Meg kell teremteni ehhez a megfelelő közeget, a játékteret, közel kell menni a közönséghez – vélekedik Korzenszky Klári, hozzátéve, a gyerekeket a mesekoncerteken szerepbe helyezi, így a figyelmük fókuszált lesz, és valóban belevarázsolódnak a mesébe, várják a mese következő pontját.

Az is lényeges Klári szerint, hogy legyen egy saját belső kép, ahogyan a gyerek maga a mesét elképzeli, ezért tartja fontosnak a koncertek során is a „mintha-játékot”, és hogy „csak” elképzeljük, hogy a királylány milyen ruhát vesz fel, hogy a hétfejű sárkány hogy néz ki, vagy, hogy a bátor legény hogy vágja le „mintha” a sárkány hét fejét. A gyerekek így a maguk számára legtökéletesebb képet képzelik el, az dolgozik bennük, így a képzelet, a cselekvés és az érzelem együttesen egy komplex, katartikus élménnyé válhat.

Hasonlóan Julcsihoz ő is úgy látja, a gyerekek könnyen szerepbe hozhatók, bevonhatók, mivel a mese alapvetően a gyermekek nyelve. “Minden koncert más és más, a gyermekek, családok személyisége, aktuális állapota vagy az előadás helyszíne is befolyásolhatja a közönség együttműködési készségét, ami nagy nyitottságot, rugalmasságot és kreativitást igényel tőlünk előadóktól, de pont ezért izgalmas feladat számomra” – teszi hozzá.


Mindkét énekesnő a népzenei világból érkezett, nem meglepő tehát, hogy interaktív foglalkozásaikon ezt a műfajt hívják segítségül. De vajon népmese és népzene minden esetben kéz a kézben járnak? Megköveteli-e a népmese ezt a műfajt?

Paár Julcsi szerint a néphagyomány egy lélegző szerves egység.

“A dalokban előjövő motívumok, helyzetek, érzelmi állapotok verbálisan bővebb kifejezésre tudnak jutni a népmese műfajában. A dalok viszont érzelmileg tudják árnyalni a népmesék cselekményét, fordulópontjait. Számomra abszolút része-egésze egyik a másiknak”
-mondja az énekesnő hangsúlyozva, ez az ő szemlélete, de fontos látni azt is, hogy semmi sem kizárólagos, főként nem a mai világban, ahol a népmese és a népzene is egészen más funkcióban van jelen, mint régen, “természetes közegében”. “Én egyébként is elég lazán kezelem a műfaji határokat, egyszerűen fontosabbnak tartom a kapcsolódás létrejöttét, minthogy egy  műfaj elvárásainak megfeleljünk”, mondja. 

Korzenszky Klári a Klárisok zenekarral a jól ismert népdalokat és mondókákat rakják egymás mellé úgy, hogy azok adják ki a mindannyiunk számára útmutatásként szolgáló mesét.

“Mind népdalaink, mind népmeséink évezredek alatt kristályosodtak ki, a kultúránkkal párhuzamosan alakultak, így a maguk legtökéletesebb formájában maradtak fenn. Ahogy Boldizsár Ildikó tanítja, az egységes és egylényegű világkép részei, létfontosságú információkat közölnek a világ működéséről és az ember feladatairól. Amikor lemezeinket, és azokra épülő gyerekkoncertjeinket összeállítjuk, fontos, hogy az alap mindig egy mindannyiunk által ismert mese legyen, mely vezeti a figyelmet, keretbe helyezi az eseményeket, dalokat. A történet fonalára pedig az ismert, anyáinktól, nagyanyáinktól tanult népdalainkat fűzzük fel, úgy, mint a gyöngysort. A népdalok így értelmet nyernek, funkciójuk világossá válik, és közösen tudunk énekelni”
– emeli ki az énekesnő.

A két énekesnőt megkérdeztük arról is, melyik a kedvenc meséjük Benedek Elektől. Julcsihoz, mint mondja, mostanában leginkább Tündérszép Ilona és Árgyélus története áll közel. “Nagyon szeretem ezt a mesét, időszakosan visszakanyarodom hozzá. Lenyűgöz a szövevényessége, a fordulataiban rejlő finom szimbolikája. Nekem felnőtt fejjel is sokat jelent ez a történet. De ami azt illeti többféle elmesélést szeretek belőle, legutóbb például az Ámi Lajos félét meséltem a gyerekeimnek, előtte pedig az ebből inspirálódva született Lázár Ervin változatot, a Legkisebb boszorkányt” – mondja.

Klárinak pedig A só című a kedvence, amely szerinte azért fontos mert elsősorban a valódi, lényeges, illetve a hamis, álságos értékek felismerésének fontosságára figyelmeztet. Ebben a király elűzi legkisebb lányát, hiszen „csak” annyira szereti, mint az emberek a sót. Majd annak hiányával szembesülve jön rá, hogy mennyire szükséges is valójában az. “Nem véletlen, hogy a Klárisok zenekarral Tíz, tíz, tiszta víz című legújabb lemezünkre is ezt a mesét választottuk, a lemezen azonban a szeretet fokmérője nem a só, hanem az életadó tiszta víz” – fogalmaz az énekesnő.

MM – 061.hu

text