Szakmai minősítőre készülünk

 A nyári és kora őszi rendezvénydömping időszakában a Szabolcs Néptáncegyüttes és csoportjai számos rendezvényen vettek részt, alkalomadtán egyidőben több helyszínen is. Ilyenkor a fellépésekre való készüléssel telik a próbák egy része, a műhelymunkára, szakmai fejlődésre kevesebb idő marad, az új műsorok, koreográfiák készítése lelassul. Most, hogy a rendezvények száma csökken, ismét nagyobb hangsúlyt lehet fektetni a belső alkotói munkára, ahogy ezt most az elkövetkezendő időszakban tervezzük

Tesszük ezt azért is, mert a múlt héten beadtuk jelentkezésünket a 2021. novemberében megrendezésre kerülő Néptáncosok Területi Bemutató Színpada (NTBSZ) elnevezésű szakmai minősítő fesztiválra. A kiíró - Martin György Néptáncszövetség - szándéka, hogy a területi minősítő fesztiválok megrendezésével lehetőséget teremtsen a néptáncegyüttesek minél szélesebb körének a szakmai zsűri előtt történő színpadi bemutatkozáshoz, egymás megismeréséhez és a szakmai megmérettetéshez.

A rendezők célja, hogy lehetővé tegyék a minősülni kívánó együttesek műsorainak összemérhető, azonos szempontrendszer alapján történő szakmai értékelését és egységes minősítési rendszer kialakítását. A Néptáncosok Területi Bemutató Színpadán résztvevő együttesek „EMLÉKLAP”, „NÍVÓDÍJAS EGYÜTTES”,  „KIEMELT NÍVÓDÍJAS EGYÜTTES” minősítéseket érhetnek el. Három egymást követő alkalommal megszerzett „KIEMELT NÍVÓDÍJAS EGYÜTTES” címet követően az együtteseknek Martin Plakettet adományoz a Szövetség.
A Szabolcs Néptáncegyüttes 2019. májusában a „Viszi a víz sej-haj” című műsorával „KIEMELT NÍVÓDÍJAS EGYÜTTES” címet kapott. Nem titkolt célunk, a második kiemelt cím megszerzése.

A CIOFF Magyarország, vagyis a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének tájékoztatása szerint a CIOFF fesztiváljaira 2019-től kizárólag a Martin György Néptáncszövetség minősítő fesztiváljain (NOBSZ és NTBSZ) eredményesen szereplő együtteseket delegálja. A tét tehát a szakmai megmérettetésen túl a nemzetközi szakmai fesztiválokon való szereplés lehetősége is.

text