Fergeteges bemutatót tartott a Generáció Táncegyüttes

Hazai Esszencia – fergeteges bemutatót tartott a Generáció Táncegyüttes a Komáromi Jókai Színházban

Sokáig állva tapsolt a hálás közönség a hazai magyar műkedvelő néptánccsoportok színe-javából alakult Generáció Táncegyüttes október 2-ai felvidéki bemutatója után. A Komáromi Jókai Színházban színre vitt Hazai Esszencia című műsor alatt kinyílt eleink kincsesládája, és sorra tárultak elénk a Csallóközben, Mátyusföldön, Bodrogközben... több nemzedék által féltve őrzött értékeink: szívmelengető dalaink, vérpezsdítő táncaink, színpompás népviseleteink. Hirdetve: volt, van és lesz is magyar a szülőföldünkön, s mi mindnyájan összetartozunk.

„A Generáció Táncműhely 2019-ben alakult, s három különböző formációval rendszeresen folytatja tevékenységét. Majd 2020-as évben átlépte a már ismert ifjúsági együttes mivoltát, és egy országos, kilenc hazai magyar magyar műkedvelő csoportot összefogó társulattá alakult.

Tagjai a Csalló, a Csallóközi, a Mátyus, a Kincső, a Sendergő és a Rakonca Néptánctáncegyüttes, továbbá a Komárom Táncműhely, a Generáció Táncműhely és a Borostyán Néptáncműhely kiemelkedő táncosai, szólistái.

Kiemelt célja – az azonos érdeklődésű és elhivatottságú fiatalok összekovácsolása mellett – a hagyományos, autentikus néptánc hiteles és egyben korszerű ábrázolása“ – mondta el a Ma7-nek Gálik Gábor, aki a nejével, Klaudiával együtt a Generáció Táncegyüttes művészeti vezetője.

Az együttes első, Hazai Esszencia című műsorában kivonatot állított színpadra a mai Szlovákia magyarlakta falvainak hagyományos tánc- és zenekultúrájából, megmutatva azok azonosságait és különbözőségeit, a Csallóköztől egészen a Bodrogközig.

Fő kifejező formái az autentikus, tiszta forrásból vett néptánc motívumok – korszerű, mai köntösben alkalmazva.

„E műsorunk korszerű köntösét leginkább a kiváló műszaki háttér biztosította, vagyis kihasználtuk a színház nyújtotta színpad-, fény- és hangtechnikai lehetőségeket. Az egy-egy tájegység jellemzői, szépségei mellé olyan rejtett szimbólumokat is beiktattunk, amelyek az összetartozásunkra, a megalakulásunk folyamatára és a lényegünkre utalnak. Ami pedig a táncosok öltözetét illeti: a 26 táncos attól függően, hogy éppen milyen táncot ropott, különböző tájegységek népviseleteit mutatta be. A műsor zenei alapját Iván András és a Pósfa zenekar a saját CD-anyaga alapján szerkesztette, s a zenét élőben szolgáltatta. A párommal együtt mi arra készítettünk koreográfiát, s közösen rendeztük a műsort. Közreműködött még Szabó Júlia, a Fölszállott a páva című, televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató versenyből jól ismert, naszvadi népdalénekes“ – magyarázta Gábor.

Azt is elárulta, hogy a korábban meghirdetett 19 órai előadásukra pár nap alatt elfogytak a belépőjegyek, ugyanis a 340 fős befogadóképességű nézőteret az időszerű járványügyi besorolás miatt csak félig lehetett elfoglalni. Mivel azonban sok táncosuk jelezte, hogy további rokonaik, barátaik is szeretnének jelen lenni a bemutatón, ezért a 17 órára tervezett főpróbájuk helyett is teljes értékű, egyórás előadást tartottak.

Kérdésünkre, hogy a Felvidék más-más táján élő táncosok hogyan tudtak ilyen nívós produkcióval előrukkolni, így válaszolt:

„Normális időszakban havi egy alkalommal egész napos közös összpontosítást – koreográfiai próbát szoktunk tartani a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban, amiért ezúton is köszönetet mondunk Lakatos Róbert igazgatónak. Azonkívül minden táncanyagra úgy is készültünk, hogy a postai úton megkapott archív felvételeket valamennyi tagunk odahaza tanulmányozta, miközben online módon kommunikáltunk egymással.”

A Hazai Esszencia ily´ módon öt hónap alatt készült el, s azt szeptember 12-én egy győri szabadtéri színpadon, részben korlátozott körülmények között mutattuk be, majd az újabb összpróbánk után következett a két színházi bemutató”.

Azt is megtudtuk, hogy ezentúl minden évben szeretnének egy-egy új műsorral megörvendeztetni a folklór híveit.

„Az első, könnyedebb összeállítást majd táncszínházi produkció követi. Addig pedig a Hazai Esszenciával egy-egy kassai és budapesti helyszínen is be akarunk mutatkozni. Az időpontok főként a járványügyi helyzet alakulásától függnek” – nyilatkozta a művészeti vezető.

A Generáció Táncegyüttes működését a Csoóri Sándor Alap és a Kisebbségi Kulturális Alap folyamatosan támogatja. A látottak-hallottak alapján reméljük, hogy még nagyon sokáig...


 Nagy Miskó Ildikó

text