Perdült a szoknya, koppant a csizma

 Perdült a szoknya és koppant a csizma a Katona József Könyvtárban szombaton este. A Kodály Iskola népzene tanszakának táncházával zárult az országos rendezvény kecskeméti állomásának utolsó előtti estéje. 

 Kicsik és nagyok is együtt ropták az élő népzene dallamaira szombaton este a táncházban a Katona József Könyvtárban. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki talált magának táncpartnert egy-egy forgás erejéig.

Vasárnap folytatódtak a gyerekprogramok. A Lóca együttes zenélt a kicsiknek és szüleiknek a délelőtt folyamán a zenés könyvtárnyitón.

– A Lóca együttessel partneri kapcsolatban vagyunk, fontosnak tartjuk a velük való együttműködést. Ők olyan értékeket közvetítenek, amire már a kisgyerekek is fogékonyak a szülőkkel együtt. Népzenei anyagok felhasználásával néphagyományokat elevenítenek fel, mesés köntösbe helyezik mindezt. Éppen ezért szoktuk gyerekprogramokra hívni őket – mondta el Koleszár Márta, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Gyermekvilágának vezetője.


Csősz Alexandra

text