Csodás ívű pálya az övé. Amit az eltelt évtizedekben letett az asztalra, arra méltán lehet büszke. Bennünket pedig örömmel tölthet el, hogy milyen kincsekkel, művészi élménnyel gazdagított bennünket. A mi énekesnőnk. Korpás Éva élete igazi érzelmi hullámvasút volt az utóbbi időszakban. Megélt mély bánatot és nagy örömöket is. Májusban betöltött 50. életévét pedig nagykoncertekkel ünnepli: október 21-én a budapesti Zeneakadémián, november 6-án Komáromban hallhatja-láthatja őt a közönség.
Érzed a válladon az ötven évet? Rád nézve nehezen hihető ez a fél évszázad...
Lelkileg én sem érzem. A biológiám ezt mutatja, de sokszor kettősség van bennem: egyrészt persze örülök, hogy megérhettem ezt a kort, másrészt nehéz fölfognom, hogy ötvenéves vagyok. Azt külső szemlélők tudják eldönteni, látszik-e rajtam a korom, viszont úgy érzem, hogy a gyerekeim, a tanítványaim, a gyerekkoncertek fiatalosan tartanak. Van, amikor nagyon élvezem, hogy érett nő vagyok, máskor huszonévesnek érzem magam, bolondozunk a gyerekeimmel, a koncerten a kicsikkel pedig úgy játszom, mintha egyidősek lennénk.
Ha már a koncertet említetted: még a fellépéseidről készült fotókon is átjön az öröm, szenvedély.
Erre az időre teljesen kikapcsolok. Bármilyen bánatom vagy nehézségem van, a koncert más világba visz el. Ilyenkor születnek meg a csodák, és ezek repítenek tovább a valós életben.
Nagyon szépen ívelő pálya a tiéd. Mindig újabb lépcsőfokot léptél fölfelé. Nincsenek megtorpanások, mélypontok.
Magánemberként és művészként is az a típus vagyok, aki fokozatosan halad előre. Lehet, hogy centiméterenként lépkedek, de visszatekintve az eddigi pályámra elégedettséggel tölt el a kiegyensúlyozott haladás. Ha valakinek hirtelen szakad az ölébe a siker, azt nagyon nehéz kezelni. Lelkileg számomra az az igazi út, hogy apránként haladunk előre. Ebben a folyamatban érezzük igazán, mennyit dolgoztunk érte. Hazudnék, ha azt mondanám, nem éltem meg kudarcokat, de mivel megtapasztaltam, hogy lassacskán szépen megyek előre, ez erőt ad. S ameddig úgy érzem, van mondandóm a közönségnek, szeretnék énekelni.
Ez a ritmus meg is felel a habitusodnak. Ha huszonévesen sztárrá váltál volna, másképp alakul az életed?
Lelkileg nagyon nehéz elviselni ezeket a helyzeteket. A folyamatos személyiségfejlődés sokkal biztosabb. Noha így is vannak buktatói ennek a pályának, épp a lépcsőzetességgel tudjuk ezeket kiküszöbölni. Jó érzés látni, hogy akár az énekben az évek során mennyit fejlődtem. És még mindig van hová fejlődnöm. Nem jelenthetem ki, hogy már készen vagyok. Mindig lebeg előttem valamilyen cél, állandó bennem a késztetés a fejlődésre.
Pályád egyik ékköve lett a tavaly megjelent Szívharang című album. Édesanyád, akit januárban vesztettél el, még hallhatta?
A megjelenése után volt egyetlenegy főpróba jellegű koncert a búcsi Figur Táborban, azon még ott lehetett. Ez ad egy pici megnyugvást a mély fájdalmamban. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy 50 évig együtt lehettünk, ugyanakkor a legnagyobb bánatom, hogy a kerek születésnapomat már nem ünnepelhette velünk. Az is bánt, hogy az ünnepi koncertjeimen sem lesz már ott, pedig ő lenne a világon a legboldogabb és a legbüszkébb ezekben a pillanatokban. Szoros családi kötelékben és szerető családi légkörben nőttünk föl a két bátyámmal. Az édesanyámnak, pontosabban a szüleimnek köszönhetem, hogy olyan értékrendet kaptunk, amit példaértékűnek tartok, és amit próbálok én is átadni a gyerekeimnek. A szüleim mindig mellettünk álltak. Az ő segítségük nélkül nem tudtam volna a hivatásomnak élni. Édesanyám sokszor vigyázott a gyerekeimre, foglalkozott velük addig, amíg én koncerteztem vagy bármi egyéb munkám adódott. A művészi pálya árnyoldala, hogy ez nem egy állandó munkahely, reggel 8-tól délután 4-ig. Teljesen kiszámíthatatlan. Édesanyám az utolsó pillanatig figyelt arra, mivel tud nekem segíteni. És persze mint minden szülő, mindenben a legszebbet, a legjobbat látta, rengeteg biztatást és dicséretet kaptam tőle.
A Szívharang a hetedik szólólemezed. József Attila jut eszembe: „a hetedik te magad légy”.
Eddig ez meg sem fordult a fejemben, mégis tudom kapcsolni az idézethez. Talán ezen a lemezen vagyok igazán önmagam. A zenei anyag kapcsán úgy érzem, ez a legmélyebb lemezem. Esszenciája mindannak, amit az évek során nőként megéltem.
Könnyen született?
Nem igazán. Népzenei lemezt nagyon régen adtam ki. Sőt, felnőtteknek szóló népzenei szólólemezt még soha. Sokáig tartott, míg megtaláltam a megfelelő zenészeket, akikkel ezt a zenei anyagot létrehozhattam. Megérte várnom, mert Csernók Klári prímás személyében olyan zenei társat találtam, aki fiatalságával, habitusával nagyon inspirált. Általa picit nyitottabbá váltam, többet mertem mutatni magamból. Vannak korlátaim, és néha kell egy külső lökés ahhoz, hogy kilépjek a komfortzónámból.
El is mondtad neki, hogy ő volt a komfortzóna-bővítőd?
Hogyne! Mindketten olyat adtunk egymásnak, amit a másik talán még nem tapasztalt meg, és jó, ha ott van a tarsolyban. És ott a többi zenész! Mára eljutottam oda, hogy azokkal érzem jól magam a színpadon, akikkel hasonló az értékrendünk, a gondolkodásunk. Most már nagyon fontos, hogy ilyen emberekkel vegyem körül magam. A teljesítmény, a minőség mellett az is nagyon lényeges számomra, hogy biztonságban érezzem magam a színpadon. Ez utóbbit pedig az állandóság adja. Ebbe beletartoznak azok az emberek, akikkel kölcsönösen tiszteljük, inspiráljuk egymást, s akikkel a közös munka gyümölcse maga a csoda.
A biztonságot és az állandóságot említed, de egy művészi pályán óhatatlanul ott van az ellentettje is, az ismeretlen, a bizonytalan. Benned e két aspektus ütközése mit generál?
Elég sok mindent! Mivel ez a pálya pont nem a biztonságról és az állandóságról szól, nagy kihívás ezekkel megküzdeni. Viszont ha sikerül, az hatalmas boldogság, mert azáltal is fejlődök, hogy bizonyos helyzetekben nem azt élem meg, ami számomra a legkényelmesebb, mind fizikailag, mind lelkileg. Ez a kettősség sokszor tényleg összecsap bennem. Tudatosan kell ezt kezelnem, ez a mindennapjaim része. Néha abban fáradok el lelkileg, hogy az ilyen helyzeteket kell oldanom. Persze az sem jó, ha valaki beleragad az állandóságba, és nem fejlődik sem szakmailag, sem lelkileg. Ezért kellenek az ilyen kilengések, ezen a pályán pedig jócskán kapok belőlük. Amikor sikerül jól megoldani egy problémát vagy új szituációt, az szárnyakat ad. Ma már tisztában vagyok a képességeimmel, határaimmal. Alapos önismereti út vezetett idáig. Negyvenéves korom óta elég sokat foglalkozom a saját kis világommal, hogy megismerjem és elfogadjam magam a negatív tulajdonságaimmal együtt.
Mi indított el az önismereti úton?
Igazából mindig valamilyen sikertelenség. Magánéleti vagy szakmai. Ha kudarc éri az embert, elgondolkozik, miért történik mindez. Próbáltam megérteni saját magamat, hogy mi történik velem, miért így, és min tudnék változtatni. Említhetném a válásomat is, az volt egy ilyen mérföldkő, amikor magamba roskadtam. Onnantól kezdve egy óriási önismereti utazáson veszek részt.
Énekes tanítványaival elnyerte a Népi Örökségünk Példás Mestere és Tanítványa címet (K. É. archívuma)
Mit jelent számodra a siker, mire vagy a legbüszkébb?
Például arra, hogy maradandót tudtam alkotni. Hogy bármikor kezembe vehetem a cédéimet, vagy azokat, amelyeken közreműködőként veszek részt. Sikernek könyvelem el a díjaimat. Nem a díjak miatt tesszük a dolgunkat, de jó, ha szakmailag is elismerik az embert. Ez is egy visszajelzés a pályánkon, hogy érdemes folytatni. A legnagyobb siker a közönség szeretete. Ugyanakkor teljesen átlagos dolgokat is sikerként könyvelek el, mondjuk ha a házban elromlik valami, és egyedül meg tudom javítani. Kis sikerélményekből rakom össze a napjaimat.
Az utóbbi időben nem csak apró sikeres pillanataid voltak. A koncertjeid és az albumaid mellett újabb komoly eredmény, hogy diplomát szereztél az ELTE ének-zene szakán.
A Jóistenre bíztam ezt is: ha felvesznek, megpróbálom. Noha rengeteg nehézségem adódott, voltak olyan pillanataim is, amikor azt mondtam, feladom, mert úgy éreztem, képtelen vagyok behozni bizonyos lemaradásokat, hatalmas büszkeség, hogy végül megvalósítottam, amit elterveztem. De kellett hozzá az intézményesített rendszer és talán az is, hogy ilyen idősen nem vallhatok szégyent a tanárok előtt. A lehetőségeimhez, a képességeimhez mérten megpróbáltam a maximumot nyújtani.
A nyitrai pedagógusi és a mentálhigiénés képzés után ez már a harmadik diplomád. A megszerzésében bizonyára az is motivált, hogy az utóbbi években visszalopakodott az életedbe az eredeti hivatásod, a tanítás.
Mostani életem egyik csodálatos színfoltját a tanítványaim jelentik. Kifogásokat keresve eleinte elhessegettem magamtól a tanítás gondolatát. Attól féltem, hogy a szakmánkat jellemző rendszertelenség miatt nem tudok majd megfelelően foglalkozni velük. Az eredményt nem feltétlenül versenyekben mérem, hanem hogy milyen célt szeretnénk elérni a gyerekekkel. Örülök, hogy végül belevágtam a tanításba, és átadhatom a tudásomat a fiatalabb generációnak. Szívmelengető, hogy ebben a globalizált világban vannak fiatalok, akiket érdekel, honnan jöttünk. Szívvel-lélekkel támogatom ezeket a gyerekeket, énekeseket. Nagyon tehetségesek, és ha annyi erőt, energiát, szorgalmat fektetnek ebbe a hivatásba, amennyit én, csodálatos pályát futhatnak be. Ezen az úton segítem, kísérem, vezetgetem őket, a szüleik támogatásával.
Az otthonról útravalóként kapott értékeket adtad át te is a gyerekeidnek, akik mára fölcseperedtek. Ott lesznek a fellépők között a jubileumi koncertjeiden. Milyen érzés színpadra állni velük?
Leírhatatlan boldogság. Főként azért, mert sem Áront, sem Lilit soha nem kényszerítettük/kényszerítettem ebbe a műfajba. Rengeteg lehetőséget tálaltam eléjük, mégis ez áll közel hozzájuk. A népzenei kultúrában nőttek fel. Mindkét gyerekem kötődős, úgy érzem, a gyökerek nagyon fontosak nekik. Ezt kapták tőlünk. Ha időnként el is távolodnak tőle, mindig visszatérnek. Ugyanúgy, ahogy az őrsújfalusi otthonunk egy biztos bázis, a népi hagyományok, a népzene, néptánc számukra szintén egy hazatalálás, egy otthon.
Mislay Edit
----------------
NÉVJEGY
Korpás Éva népdalénekes, előadóművész
Az autentikus népzene mellett a világzene is foglalkoztatja. Tizennégy éven át a budapesti Tükrös zenekar énekese volt. A RÉV zenekar és a Rendhagyó Prímástalálkozó szólóénekese. Több alkalommal dolgozott együtt Balogh Kálmán cimbalomművésszel és Berecz András mesemondó-énekessel. Szólólemezei: Csalogató (2007), Szerelem, szerelem (2010), Szól a kakas, szól (2011), A pozsonyi sétatéren (2015), Fecském (2015), Libidaridom (2018), Szívharang (2020). Legfontosabb díjai: 2001 – a Népművészet Ifjú Mestere cím a Tükrös zenekar tagjaként, 2010 – Fonogram-díj a Tükrössel, 2011 – Fonogram-díj a Rendhagyó Prímástalálkozó albumával, 2013 – Harmónia-díj három kategóriában, 2014 – Mikola Anikó-díj, 2017 – a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által alapított Tehetségnagykövet cím, 2017 – Pro Traditione díj, 2018 – Külhoni Magyarságért Díj.
