Megjelent a Táncház–Népzene idei pályázati felhívása

Jelentkezési határidő: 2021. november 12.

A sorozat 20. éve jelenik meg a Hagyományok Háza gondozásában, Árendás Péter szerkesztésében:
„Érdekes látni, hogy az évtizedek alatt hogyan változott a jelentkező zenészek életkora vagy a „minősége”, hogy így mondjam. Korábban – amikor még nehezebb volt a zenekaroknak egy saját lemezt kiadni – gyakran rutinos, összeszokott zenészek jelentkeztek, akik szeretnének hírt adni arról, hogy éppen milyen anyaggal foglalkoznak. Volt egy jó összeállításuk, de nem volt módjuk saját lemez kiadására. Ezért ez nagyon jó lehetőség volt számukra. Ilyen időtávlatból nagyon izgalmas látni, hogy akik 15-20 évvel ezelőtt még fiatalabb, pályájuk elején járó népzenészek voltak, hogyan muzsikáltak akkoriban.
Mostanában már nagyon egyszerű CD-t kiadni: több pályázati forrás és több erre szakosodott kiadó van, ami segíthet ebben. (Ma már az is megszokott, hogy fiatal zenekarok pár éven belül kiadják az első lemezüket.) Ennek eredményeként kicsit megváltozott a sorozat közreműködőinek összetétele: egyfelől több az alkalmi felállás, másrészt egyre inkább a fiatalabb korosztály jelentkezik. Ha lemezképes a produkció, akkor itt be tud mutatkozni. Még nem biztos, hogy egy teljes lemezanyagot megfelelő szinten tudnának elmuzsikálni vagy elénekelni, de egy-egy koncentrált összeállítás erejéig ez egy nagyon szép bemutatkozási lehetőség.
De egy közeljövőben megjelenő saját CD beharangozásának is kiváló lehetőség. Pont a tavalyi lemezre hívtam meg az Erdőfű zenekart, mert tudtam, hogy egy kalotaszegi lemezzel készülnek. Mivel a pályázatok között nem szerepelt jó kalotaszegi vonós összeállítás, ezért azt javasoltam nekik, hogy ragadjuk meg ezt az alkalmat: szívesen hírt adok arról, hogy készül egy új kalotaszegi lemezük, csak ne olyat játsszanak föl, ami aztán a sajátjukon is rajta lesz; ennélfogva erre külön készültek egy kolozsi műsorszámmal.
Mivel napjainkban rengeteg népzenei felvétel lát napvilágot, az ismétlődések elkerülése érdekében inkább azokat részesítjük előnyben, amelyek valamilyen új színt, valamilyen új dolgot hoznak. Fontosnak tartom, hogy ne ugyanazt a magyarpalatkai vagy szászcsávási blokkot (ugyanazokkal a dallamokkal) játssza föl a sokadik különböző formáció erre a lemezre. Inkább jöjjenek olyan újdonságok is elő – akár dallamban, akár tájegységben, akár előadói stílusban –, amik kevéssé ismertek.”

text