Szexista csujogatások helyett queer csujogatásokkal őriznék a hagyományokat

„Imádom a csujogatásokat, de azért vannak brutálisan szexista csujogatások” – mesélt néptánchoz fűződő viszonyáról Vavra Júlia, az első magyar LMBTQ néptánc foglalkozás egyik vezetője. Szombat délután bő tucatnyi érdeklődő gyűlt össze a Turbina kulturális központ kistermében, hogy izzasztó két órás workshopon tanuljanak gyimesi és somogyi ugrós tánclépéseket.

Ha Budaházy Edda tegnap bekukkantott volna abba a piros-fehér-zöld fényben derengő kis műhelybe, bizonyára könnybe lábad a szeme a sok kipirult arcú, hangosan bokázó magyar fiatal láttán, akik egymásba karolva évszázados mozdulatokat gyakorolnak. De ha ugyanaz történik egy queer néptáncos eseményen, mint akármelyik táncházban, akkor mi szükség egyáltalán az LMBTQ verzióra?

„Azon a napon volt az első hazai bemutatóm, mikor először hallottam a homofób törvényről és kurva szarul éreztem magam” – emlékezett vissza Farkas Gergő Dávid táncos, koreográfus arra az időszakra, mikor Stockholmból visszaköltözött Magyarországra. Az ő ötlete volt a LMBTQ mozgásműhely elindítása, a projektbe bevonta Varva Júliát, aki koreográfiát tanult Amszterdamban és Oláh Balázst, aki itthon a Táncművészeti Egyetemen néptánc szakon végzett, majd Salzburgban folytatta tanulmányait. Néhány hónapja költöztek haza mindhárman, ez volt az első közös eseményük, de biztosan nem az utolsó.

„Egyszer a kötelező iskolai néptáncon a tanár a fülemnél fogva húzott el a bordásfalig, akkor a fizikai fenyítés miatt megutáltam a néptáncot. Persze ez az egy élményem nem írja le a teljes néptánc közösséget, de bennem azt okozta, hogy egyáltalán nem tudtam kapcsolódni a magyar népművészethez, sok időbe telt, mire elkezdtem gyönyörűnek látni” – mondta Farkas. Úgy érzi, az is sokakat eltávolít a magyar hagyományoktól, ha politikai körök megpróbálják kisajátítani a közös kultúránk egyes részeit. „Ha a népművészet ennyire erősen átpolitizálódik, az beindít egy ellenoldalt is. Sokaknak emiatt inkább az európai identitás vált fontossá.”

 
„A magyar néptáncot heteronormatív struktúrák jellemzik” – mondta Varva a néptáncban szokásos férfi-női szerepekről. „A férfi vezet, a nő leköveti őt vagy kevésbé domináns szerepbe kerül. Mindkét szerepkör izgalmas, de fontos, hogy bárki kipróbálhassa magát ebben is, abban is, mindkettőből lehet tanulni.”


Oláh beszámolói szerint a néptáncos közeg a versenysport világához hasonlít, ha valaki csak hobbi szinten szeretne megismerkedni a műfajjal, nehezen talál biztonságos közeget, jó tanárokat. „Nekünk tanították azt is, hogy ha egy lányt felkér egy fiú, akkor oda kell menni, végig kell csinálni vele az egészet, háromnegyed órán keresztül táncolni, és nem illik nemet mondani. A fiúnak mindig tartania kell magát, erősnek kell lennie, a lány pedig behódol neki. Nem csak a tánc elemeit próbálták így megtanítani, hanem azt is, hogy kell viselkedni az élet más területein.”

Az LMBTQ tánc workshopon ezért a szervezők nem is használták a női és férfi szerep kifejezést, helyette a vezető és vezetett fogalmak segítségével magyarázták el kinek, mikor, mit kell csinálnia. A szervezők külön megoldásokkal készültek arra is, ha esetleg egy résztvevő egyáltalán nem szeretné, hogy hozzáérjenek. Végül ilyen nem volt, de Farkas szerint egymás maximális tiszteletben tartása és elfogadása a legfontosabb alapelv a néptáncos foglalkozásukon. „Az LMBTQ közösség és mi is abban hiszünk, hogy bármit lehet, de mindenkinek józan, felnőtt, beleegyező félnek kell lennie. Ez a beleegyezés nem csak a szexuális szabadság alapja, hanem bármilyen jól működő közösségben elengedhetetlen. Ebben mások is hisznek, ezért lehet, hogy heteroszexuálisok is szívesebben jönnek el egy queer néptánc workshopra” – magyarázta Farkas. – „Ezt a progresszív vonalat tesszük bele mi, de maguk a lépések autentikusak.”

„Sokan, ha meglátják, hogy LMBTQI+, azonnal felháborodnak, hogy na, akkor ők már néptáncolnak is?” – mondta Oláh, aki szerint régen is előfordult, hogy nő táncoljon nővel, vagy nő verbunkot, legényest járjon, tehát nem teljesen példa nélküli, amivel most ők próbálkoznak.

Vavra szerint arról is fontos közösen gondolkodni, hogy mit tartunk pontosan hagyománynak, és milyen formában érdemes a jelenben ezeket a hagyományokat ápolni. „A csujogatás alapvetően incselkedő, kritikus, gúnyolódó odaszólás, vagy akár bók is lehet. Mi is a magyar fiatalság része vagyunk, miért ne lehetne a mi témáinkról, mi problémáinkról csujogatást írni? A tradíciók tisztelete nem csak az, hogy betanulom valaki más száz éves csujogatását, hanem az, hogy továbbviszem a szokásokat, és az elődökhöz hasonlóan én is kitalálom a saját csujogatásomat.”

Az LMBTQ Néptáncműhely az OMOH csapat nappali technobulijához kapcsolódott.

„Az OMOH bulisorozatként indult, de mindig a közösségépítés volt a legfontosabb, ezért fontos, hogy ne csak a sötét partiterekben találkozzunk, és olyanok is tudjanak kapcsolódni, akik nem vágynak éjszakai bulizásra, de más programokra igen.” – magyarázta Farkas, aki a szombati néptáncos eseményhez az Újbuda-Mecénás ösztöndíj program támogatását is felhasználta. A szervezők a mozgásközpontú LMBTQ+ workshop sorozat következő eseményeként önvédelmi foglalkozást terveznek.

Halász Júlia

text