A népzene éltetése és a hangszeroktatás a célja

Cimbalom, nagybőgő, brácsa és hegedű várja azokat a csíkfalvi, illetve környékbeli gyerekeket és felnőtteket, akik szeretnének megtanulni ezeken a hangszereken játszani vagy fejlesztenék tudásukat. Az ötlet Balogh István csíkfalvi polgármestertől ered, aki régi vágyát valósította meg ennek a fakultatív oktatásnak a meghonosításával. 

Hétvégenként előkészítős kisgyerekektől hetedik osztályos tanulókig, de még felnőtteket is oktat az a marosvásárhelyi nyugalmazott zenetanár, aki vállalta, hogy hetente kijár a felső-nyárádmenti községbe, hogy megszerettesse a népzenét a jelentkezőkkel. Érdeklődésünkre Balogh István polgármester elmondta, azt szeretné, ha a fiatalok újból ráéreznének a népzene szépségére, ha visszatérnének a gyökerekhez. Egyre inkább az tapasztalható, hogy a fiatalok nem népzenére mulatnak. Van egy férfikórus, amelynek én is tagja vagyok, és oda már nem akarnak jönni a fiatalok – magyarázta az elöljáró, aki abban bízik, hogy a zenei oktatás meghozza az eredményt, és a népzene, a népdal újból kedveltté válik a fiatalok számára is. A polgármester a Székelyhonnak elmondta, egyelőre kilenc gyerek és három felnőtt jelentkezett, akikkel a zenetanár külön-külön foglalkozik, figyelembe véve az életkorukat, valamint az előképzettségüket is. 

Ami a hangszereket illeti, Balogh István elmondta, európai uniós pályázat révén sikerül felújítani a művelődési otthont, amelynek nem csupán a berendezésére pályáztak, de székely népviselet, valamint népi hangszerek beszerzésére is. Ezen kívül kérte azokat a csíkfalviakat, akiknek van hegedűjük vagy más hangszerük, hogy kölcsönözzék oda vagy adják el.  

1992 óta nincs képzett zenetanár az iskolában, ezért is tartja fontosnak a képzést Balogh István. Rég dédelgetett álma, hogy a csíkfalvi gyerekek ismerjék meg a népi hangszereket, tanuljanak meg azokon játszani. Gyerekként ő is tanult hegedülni több társával együtt az iskola akkori zenetanárától – árulta el.



 Antal Erika

text