120 produkció, 400 résztvevő fiatal

Indul a népdaléneklési verseny

Ebben a tanévben újra megrendezi a Pesovár Ferenc nevével fémjelzett Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület. Az első területi válogató január 21-én, pénteken 14 órakor lesz Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban.

A népdaléneklés és a népzene egész Fejér megyében, illetve Székesfehérváron is roppant népszerű. A műfajt művelő fiatalok rendszeresen szép eredményeket érnek el a hazai versenyeken és mindig szép számmal jelentkeznek a nagy hagyománnyal rendelkező eseményre.

Idén is több mint 400 résztvevő nevezett 120 produkcióval Székesfehérvárról és 15 további Fejér megyei településről.
A verseny során szóló énekesek és hangszeresek mutatkoznak be, színpadra lépnek népdalt éneklő duók és triók, sőt nagyobb csoportok és együttesek is.

Az idei verseny egy székesfehérvári területi válogatóval kezdődik, melynek a Malom utcai Táncház ad otthont január 21-én, pénteken 14 órától. Az eseményen 30 produkció, mintegy 50 fiatal szerepel majd, a fellépési sorrend a www.fehervariprogram.hu oldalon olvasható. A bemutatott produkciókat háromfős szakmai zsűri – Németh István népzenegyűjtő, népzenekutató; Varró János népzenész, népzene-pedagógus és Berki Lilla népdalénekes, népzene-pedagógus – értékeli, akik nem elsősorban bírálnak, hanem segítenek a résztvevőknek és felkészítő tanáraiknak abban, hogy az énekes és hangszeres népzenei kincseinket minél hitelesebben tudják elsajátítani és tolmácsolni, valamint a megyei döntőkbe is delegálnak majd versenyzőket. A válogató után a zsűri szívesen áll a felkészítő tanárok rendelkezésére.

A területi bemutatók februárban folytatódnak Tordason, Bicskén, Dunaújvárosban, Abán és újra Székesfehérváron, majd február végén és március elején a megyei döntőkkel zárul az eseménysorozat.

text