A kígyósi Szederinda Néptáncegyüttes vezetője, Rádik Krisztián nemcsak a néptánc művelésére biztatja a fiatalokat, de igazi közösségformáló munkát végez.
Kárpátaljai magyarként hagyományainkat, kultúránkat megismerni kötelező dolog. Múltunk ismerete tesz teljessé minket. A magyar néptánc a zene és a tánc szeretetét közvetíti, kitartásra, elkötelezettségre nevel. Szerencsére akadnak még ma is olyanok, akik szívvel-lélekkel tanítják néptáncainkra a fiatalabb generációt.
A kígyósi Szederinda Néptáncegyüttes vezetője, Rádik Krisztián nemcsak a néptánc művelésére biztatja a fiatalokat, de igazi közösségformáló munkát végez. Ismerjük meg őt!
– Mit tudhatunk a fiatalemberről?
– Kígyóson születtem, tanulmányaimat is ott kezdtem, majd felvételiztem a Beregszászi Magyar Gimnáziumba. 9. osztályos voltam, amikor jelentkeztem az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzs néptánc szakára, ahol a tanulmányi idő letelte után ifjú szakember képesítést szereztem. 2017-ben pedig megkezdtem tanulmányaimat a Kijevi Európai Egyetemen, szintén néptánc szakirányban, ahol mesterfokozatot szereztem.
– Miért épp a néptánccal kezdett el foglalkozni?
– Emlékszem, hatéves voltam, amikor beiratkoztam táncszakkörre. Akkor még nem néptáncot tanultam, hanem inkább modern táncokat. Idővel megtanultam a különböző báli táncokat is, és nagyon megtetszett ez a világ. Kilencedik osztályos voltam, amikor eldöntöttem, hogy néptánccal szeretnék foglalkozni a jövőben. Azt el kell mondanom, hogy nem indult könnyen ez az irányvonal. Sokat kellett tanulnom, gyakorolnom, hogy elérjem a céljaimat.
– Ma pedig már egy néptáncegyüttes vezetője…
– Körülbelül nyolc évvel ezelőtt felkértek, hogy vezessek egy csoportot, oktassam őket néptáncra. Akkoriban még én is tanultam, így azt mondhatom, hogy együtt fejlődtünk a csoporttal. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a Szederinda Néptáncegyüttes, melynek nevét Punykó Mária ötlete adta. Jelenleg két csoportunk van: 6–12 évesek, illetve 13–18 évesek, akiknek a hagyományos néptáncainkat oktatjuk.
– Milyen tapasztalatokat gyűjtött az évek során?
– Meglátásom szerint nagyon nehéz a gyerekek figyelmét lekötni, egy dolog felé összpontosítani. Ezért arra törekszem, hogy a táncoktatás mellett egy igazán jó közösséget alakítsunk ki. Fontos, hogy a tanuló jól érezze magát nálunk, hogy szeressen hozzánk jönni, és ne azt érezze, hogy ez valami kötelező dolog. Persze egy idő után, mikor már elérik azt az életkort, kilépnek a táncegyüttesből, ha úgy tetszik, kirepülnek. Ezt számomra is elég nehéz megélni, hisz a szemem láttára nőnek fel. Büszke vagyok arra, hogy olyanok lettünk, mint egy család.
– Emellett a Tulipán Tanodában is oktat.
– Másfél évvel ezelőtt részt vettünk Tiszapéterfalván a VI. „Szól a fülemüle” Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató versenyen, ahol nyitó produkcióként léptünk fel a gyerekekkel. Ott keresett fel Kiss Julianna igazgató, hogy lenne-e kedvem elvállalni a néptánc oktatását a beregszászi tanodában. Erre én igent mondtam, amit nem is bántam meg. Tavaly év végén pedig megkezdte működését a Nagyberegi Tulipán Tanoda is, ahol szintén táncfoglalkozásokat tartok. Nagyon szeretem ezt a munkát, a gyerekekkel való foglalkozás mindig feltölt energiával.
– Mely tájegység tánca a legkedvesebb önnek?
– Mindegyik táncban van valami, ami kedves számomra, vagy amiért jó eltáncolni. Azt mondhatom, az erdélyi tájegység táncai, a forgatós táncok a legszebbek. Igaz, hogy nehéz azokat elsajátítani, de van benne valami, ami megfog. Ezek az erős, szenvedélyes táncok kifejezik az érzelmeink sokszínűségét.
– Időközben a turizmus világába is belekóstolt…
– Még 2017-ben iratkoztam be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola turizmus szakára. Szeretek utazni, új embereket, új kultúrákat megismerni, ezért úgy döntöttem, hogy jó lenne ebbe az irányba is képeznem magam. Persze ez azóta kissé háttérbe szorult, és a táncoktatás most a fő tevékenységem, de nem zárom ki, hogy a jövőben hivatásszerűen is foglalkozzam a turizmussal.
– Mit jelent önnek a munkája?
– Úgy gondolom, ha az ember azzal foglalkozik, amit igazán szeret, akkor teljesedhet ki igazán. Én ezt érzem a munkám során. Talán ez már nem is munka, hanem egy életforma. Én táncos vagyok akkor is, ha épp nem táncolok. Ebből nem lehet csak úgy kilépni, mint egy munkahelyről. Ez az életem.
– Mi pedig további sikereket kívánunk!
Kurmay Anita
