Mindig nyitott voltam más műfajokra is

Interjú Fekete Bori énekesnővel

“Hétévesen voltam apával először Széken egy lagziban, ami végül egy négynapos eseménnyé duzzadt, ott aludtam, ahol éppen sikerült, ha úgy volt, egy bőgőtokban. Azt hiszem, ennek is köszönhetem, hogy jól bírom a gyűrődést” – fogalmaz Fekete Bori, akivel a gyerekkori, autentikus népzenei élményeitől a műfaj határterületein mozgó aktív formációiig sok mindenről beszélgettünk. A Junior Prima-díjas énekesnőnek sűrűek a napjai, hiszen két főzenekara, a Chalga és a Tárkány Művek mellett egyéb zenekaroknak is tagja, és gőzerővel készül a József Attila szerelmeiről szóló zenés-irodalmi estjére is. Interjú.

Február 10-én mutatjátok be a Chalga zenekarral az Ezért van az című új lemezeteket. Nagyon harmonikus kis anyag, jól átgondolt dalokkal. Mi volt a fő sodor, a fő koncepció ennél az albumnál?
Amióta ez a zenekar újraalakult, ez az első közös lemez. A 2000-es évek elején már működött a zenekar egy másik énekessel, és akkor még főként akusztikus volt a hangszerelés. Az akkori Chalgában sokkal jobban megjelentek a folkos elemek, ezért inkább világzenének volt mondható. Most is megvan benne a balkáni vonal, de már inkább hasonlít popra, vagy bármilyen más könnyűzenére. Egyébként minden egyes számot Zagyva Tamás, a zenekarvezetőnk ír, a harmonikus hangzás leginkább ennek köszönhető.

 A népzene világából érkeztél, a Chalga viszont egész más attitűdöt követel. Mennyire volt nehéz előre megírt dallamokat és szövegeket megtanulnod?
Igen, ez az első zenekar, amelyben nem népzenét énekelek, ami természetesen más hozzáállást igényel. A családomban a népzenei vonal a legerősebb, a közönség leginkább a Zeneakadémiáról és a Fölszállott a pávából ismerhet, a Junior Prima-díjat is népdalénekesként kaptam meg 2020-ban. De mindig nyitott voltam más műfajokra is, ezt elsősorban annak köszönhetem, hogy otthon nagyon sokféle zene szólt. Mikor mire voltam rákattanva, és mindig érdekelt, hogy egy-egy műfaji éneklést technikailag hogyan lehet megvalósítani. A Chalgával kinyíltak a lehetőségek, lehet színezni a hangomat, és ennek nagyon örülök. Először a régi számokat kellett megtanulnom, amelyek aztán átültetődtek az új hangszerelésre. Az akusztikus gitárt felváltotta az elektromos gitár, basszusgitár és dob is bekerült a zenekarba, úgyhogy tényleg egy igazán új és izgalmas hangzás született. Ami kihívás volt, hogy Tamás hangszeres aggyal gondolkodik, és előszeretettel ír nekem instrumentális dallamokat. Mivel nem énekes, nem tudja, hogy ez milyen nehéz, de van mivel dolgoznom, és szeretem a kihívásokat. Persze sokat kell gyúrnom a dalokat, de megéri, mert elképesztően szeretem ezt a zenekart. Nagyon nehéz a mai világban újat mutatni, de úgy érzem, hogy ez a Chalgának sikerül.

“Nem ápol népzenei hagyományt a zenekar, de gátlástalanul használ balkáni és magyar népzenét” – olvasható a Chalga honlapján. Neked mit jelent ez a mondat?
A szabadságot és a rugalmasságot, ami nagyon jellemzi a zenekart, emberileg is. Soha nincs semmilyen feszültség, mindenki iszonyatosan alkalmazkodó és kedves. Ugyanez a zenére is igaz, így a gátlástalanság nekem csakis pozitívumként értelmezhető. Tamás bátran mer nyúlni más műfajokhoz – tudja, hogy a dobos úgyis megoldja, a szaxofonos úgyis lefújja, és sejti, vagy reméli, hogy én is elénekelem. A folkot használjuk alappillérként, mindannyian kötődünk hozzá, ki jobban, ki kevésbé, de ez nem jelenti azt, hogy konkrét népdalokkal dolgozunk.

Hogyan férnek meg nálad az autentikus népzenei és a népzenei határterületeken mozgó formációk?
Ez alapvető emberi és attitűdbeli kérdés szerintem: vannak, akik arra születnek, hogy csakis az autentikus népzenével foglalkozzanak, sokáig azt hittem, hogy én is ilyen vagyok, mert ezt tanultam meg, ez szólt otthon. De anyukám révén millióféle zenét, jazzt és rockot is magamba szívtam, ami adott egy alap nyitottságot. Szerintem sokan megunják a népzenét, vagy úgy vannak vele, ha nem vagy XY zenekar Magyarországon, akkor már úgysem tudsz befutni. Mindemellett nehéz jól hozzányúlni a népzenéhez, ami egy kifogyhatatlan forrás és elképesztő meló, amíg megtanulsz belőle bármit. Nem lehet elsajátítani mindent, hiszen ahány falu, annyi dallam és tánc. Ilyen szempontból is elképesztően színes a kultúránk. Sokan azt hiszik, hogy túl vannak a népzenén, vagy inkább máshol próbálkoznak, mert ez végeláthatatlannak tűnik. Épp ezért nagyon sok olyan zenekar születik, amelyik igénytelenül nyúl hozzá a népzenéhez: fognak egy népdalt és rátesznek valami egészen más stílust, mondjuk reggae-t, ettől persze még nem lesz jó.

A Chalga nem konkrét népdalokat dolgoz fel, de érződnek benne népzenei hatások. Nekem ez belefér, és ez nem jelenti azt, hogy kiöltem a népzenét magamból, vagy hogy lenézném azt. Egyszer azt nyilatkoztam, hogy azt szeretném, ha a nevem mellett az állna, énekes, és nem az, hogy népdalénekes. Páran félre is értették. Sosem szégyelltem, hogy népdalénekes is vagyok, egyszerűen arról van szó, hogy az énekes kifejezés több mindent magában foglal. A népzene mindig ott lesz az életemben, mint alap, amit sose tudok, és nem is akarok elengedni.

A Tárkány Művek is megújult, ennek a formációnak is te lettél az énekesnője. Ismerted, szeretted a zenekart korábban?
Kiskamasz lehettem, amikor ők befutottak, Paár Julcsi volt az énekesnője, aki nagyon fiatalon, 19-20 évesen került a zenekarba. Sokat hallgattam őket, nekem akkoriban ők voltak a császárok. Aztán jött a jazzes időszakuk, az nem vált be annyira. Tárkány Bálint tavalyelőtt hívott fel, és azt mondta, szeretne egy olyan Tárkány Műveket, ami jobban hajlik a régi, folkosabb hangzás felé, én pedig igent mondtam. A cimbalom, a brácsa és a bőgő maradt, lett egy gitáros is a csapatban, de szaxofon például már nincs benne. Én énekelek, a barátnőm pedig vokálozik és fuvolázik. Úgy néz ki, hogy ez most működik, a Csendes folyóvizet nagyon szereti a közönség, sokat koncerteztünk nyáron, és tervezünk majd új lemezt is. Hamarosan megyünk az A38 Hajóra Petőfi Akusztik koncertre, szóval tényleg aktív ez a zenekar is. Mindkét formáció párhuzamosan fut, és nagyon jó érzés, hogy mind a kettő teljesen más hangulat, mind a kettőben máshogy használom a hangom.

A Tárkány Művek lemez elég sokszínű lett.
Igen, van rajta népdalfeldolgozás, Bálint saját dala, versmegzenésítés, és két világsláger is, Zaz Je veux-je és a Passenger Let Her Go-ja. Amikor megkérdezik, mégis mi volt a koncepció, azt szoktuk mondani, nem volt koncepció, csak felkerült rá minden, ami jó.

Egy interjúban azt mondtad, hogy a mezőségi népzene áll hozzád a legközelebb, miért?
Édesapám (Fekete Antal “Puma” – a szerk.) néptáncosként kezdte, ott volt az első nagy néptáncosok között, sokat járt turnézni hivatásos táncosként, aztán beleszeretett a zenébe is, elkezdett brácsázni, táncosként járta a világot, aztán táncosként és zenészként, végül csak zenészként. Jöttek a gyűjtőutak – kezdetben csak spontán, haveri kiutazások voltak ezek -, majd ténylegesen gyűjtöttek, a legtöbbet Erdélyben. Az ő kedvence a mezőségi zene, de nem azért szeretem én is, mert őt utánozom, hanem mert ez a zene egyszerűen ilyen. Magával ragad. Mindig csak Mezőségre mentünk, a kocsiban is mindig mezőségi szólt, otthon is, így egyértelmű volt, hogy ez a zene nagy hatással lesz rám is.

A mezőségin belül a magyarpalatkai zene a családunk kedvence. Milliószor hallottam már majdnem minden felvételt, de ha megszólal CD-n, vagy meghallom valahol, főleg élőben, elementáris hatással van rám. Olyan ereje van ezeknek a fa vonós hangszereknek, a bőgőn a bélhúr ahogy összeér a lószőrrel, olyan őserő van benne, hogy minden alkalommal kiráz a hideg, és bekönnyezik a szemem, mint ahogy most is. Ezt nem lehet elmondani.
Hétévesen voltam apával először Széken egy lagziban, ami végül egy négynapos eseménnyé duzzadt, ott aludtam, ahol éppen sikerült, ha úgy volt, egy bőgőtokban. Azt hiszem, ennek is köszönhetem, jól bírom a gyűrődést azóta is.

Akkor egészen közelről láthattad a táncházmozgalom – ami nem mellesleg idén 50 éves – csíráit is édesapád révén. Szerinted miben különböznek a mai táncházak az akkoriaktól?
Bizonyos szempontból jobbak a maiak, mert itt van az internet és minden adatbázis rendelkezésünkre áll, akár a hang- vagy a táncarchívumot nézzük, közben viszont már nincsenek meg azok a rendezett, fegyelmezett táncházi szokások, amik megvoltak még az Almássy téren. Akkoriban mindig volt egy “ügyelő” a táncházakban, aki azért felelt, hogy szépen menjenek a táncrendek, vagy mondjuk, hogy a pasi ne fogdossa a nőt. Ilyen szabályok ma már nincsenek. De ez a fellazulás az egész világra jellemző. Az viszont jó, hogy egyre több fiatal jár táncházba, a Felszállott a páva is nagyon jót tett ennek a műfajnak, és az is, hogy a népzene és a néptánc a felsőoktatásban is masszívan jelen van.

Ha beesik egy külföldi egy táncházba, azt látja, hogy magyar fiatalok magyar zenére mulatnak, szerintem ez fantasztikus. Ahogyan az is, amikor sikerül eloszlatni a sztereotípiát, miszerint a népzene idejét múlt, vagy hogy a táncházba népviseletben járnak fiatalok. Azért, ha egy “hitetlenkedő” beesik a Rácskertbe, elcsodálkozik, mekkora parti van, és hogy mennyi jó csajt látni.
Szerinted mi a legeslegjobb módja, vagy csatornája ma a néphagyományaink közvetítésének?
A közösségi és zenemegosztó oldalak mind jó felületek erre, és szerintem még több olyan tévéműsort kellene csinálni, mint a Páva. De nem versenyformában, hanem minden csatornára be kéne vinni valamilyen népzenei műsort, ahol felléphetnek akár zeneiskolás gyerekek is. A modern világ vívmányait ki kell használni, és eloszlatni a tévhitet, hogy ami népi, az idejét múlt.

Ez az, amit nagyon nehéz átbillenteni sok fejben.
Igen, de ha jól nyúlunk hozzá és jól közvetítjük a hagyományainkat, akkor ebben is biztosan előrébb jutunk. Lassan mindenkinek van olyan ismerőse, aki népzenei körökben mozog, annak pedig kutyakötelessége lenne bevinni a barátait egy folk kocsmába, egy táncházba, egy folk koncertre. Lehet apránként haladni: elkezdeni mondjuk jazz-zel, folytatni világzenével, végül eljutni a népzenéig. Onnantól pedig szinte biztos, hogy megmozdul az emberben valami.

Egy különleges József Attila előadásra készülsz. Mit kell erről tudni?
Szeress, ha kedves az életem az előadás címe, amelynek március 26-án lesz a bemutatója a Fonóban. Ez egy József Attila szerelmeiről szóló zenés-irodalmi est lesz, népzenével, írott vers megzenésítésekkel. Én fogok énekelni, Kautzky Armand pedig a prózai részeket adja elő. Az egész úgy kezdődött, hogy két évvel ezelőtt megnéztem a Pesti Színházban a Mondjad, Atikám! című darabot Vecsei H. Miklós előadásában, és óriási hatással volt rám. Ezután egyre több József Attilát kezdtem olvasni, és éreztem, hogy ezzel valamilyen dolgom van. Varga Kornéllal, a Zűrös banda gitárosával beadtunk egy pályázatot, amivel szerencsére sikerrel jártunk, így jöhetett létre ez a komoly produkció tíz közreműködővel. Van bennem izgalom, de szuper csapattal dolgozom együtt, bízom benne, hogy megtalálja majd a közönségét ez az előadás.

Ménes Márta

text