A Sodró együttest idehaza senkinek sem kell bemutatni. Formációjuk hagyományos néptáncainkat mutatja be, emellett táncházaik alkalmával a lelkesebb résztvevők még el is sajátíthatnak egy-egy táncot. Fellépéseik alkalmával olyan fergeteges hangulatot teremtenek, mely során még a magukat ,,falábúnak,, tartók is táncra perdülnek. Az együttes vezetőjével, Váradi Enikővel beszélgettünk indulásról, tenni akarásról.
– Ismerjük meg elsőként a sokoldalú néptáncost.
– Visken születtem, általános iskoláimat is ott végeztem, majd a Nagyberegi Református Líceumban érettségiztem. A diplomácia világa, ezen belül a kulturális diplomácia mindig is foglalkoztatott, ezért döntöttem úgy, hogy érettségi után felvételizek az Ungvári Nemzeti Egyetemre, ahol nemzetközi kapcsolatokat, illetve párhuzamosan bölcsészetet – magyar nyelv és irodalomat tanultam. Emellett a népművészet világa is mindig része volt az életemnek, dédszüleim kiváló énekesek voltak, tőlük rengeteget tanultam. Talán ezért is ennyire meghatározó ez a világ számomra. S hogy még jobban beleássam magam kultúránk megismerésébe, az ungvári egyetem után felvételiztem a Debreceni Egyetem Néprajzi Doktori Iskolába.
– Valamint egy népzenei együttes vezetője…
– Visken, az iskola keretein belül én is tagja voltam az ott működő néptáncegyüttesnek, itt léptem először kapcsolatba szervezett keretek között a néptánccal. Nagyon megszerettem ezt a világot. Gyerekkoromban rendszeres résztvevője voltam a péterfalvi népzene-, néptánc- és kézműves tábornak, ahol szintén rengeteg tudást szívhattam magamba az autentikus néptáncműfaj világából. Egyetemista éveim alatt olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik szintén ennyire szerették a népművészetet. Velük jött az a gondolat, hogy mi lenne, ha táncházakat szerveznénk, ahol lehetőség van a néptánc közösségi megélésére. Ezekből az alkalmakból aztán rendszeresség alakult ki és elindítottuk a folkkocsma mozgalmat Kárpátalján, amely nagy népszerűségnek örvend. Az együttesünknek akkoriban még nem volt neve. Majd, ahogy egyre több felkérésünk lett, tudtuk, hogy erre szükség van. Így végül a Sodró név mellett döntöttünk.
– Az évek során pedig egyre jobban fejlesztették tudásukat.
– 2014-ben alakultunk formációvá, de már előtte egy évvel elkezdtük a táncházak szervezését. Akkoriban indult el a Hagyományok Háza és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében a népzenei, néptáncos és népi énekes mesterképzés. Ezeknek az alkalmaknak aktív tagjai lettünk, s azóta is folyamatosan fejlesztjük magunkat, gyakorolunk, sosem állunk meg. A pandémia időszakában is, amikor nem voltak fellépéseink, igyekeztünk szinten tartani magunkat. Egy táncos, egy zenész számára ez elengedhetetlen.
– Magyarországi tanulmányai után automatikus döntés volt, hogy itthon folytatja útját?
– Be kell vallanom, néha megfordul a fejemben, hogy esetleg Magyarországon kellett volna szerencsét próbálni, hisz rengeteg barátom van ott, akik sok mindenben támogatnak. De szeretek itthon élni, s amíg módom van rá, szeretném mindazt a tudást, amim van, az itthoni közösség javára fordítani. Kárpátalja egy különös vidék. Örülök annak, hogy ismerhetem az itt élő nemzetek kultúráját, ezáltal úgy érzem, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk, hiszen nem egy homogén társadalomról beszélhetünk. Rengeteg izgalmas dolgot rejt a régió. Az évek során lehetőségem volt a világban számtalan helyre elutazni, és egy dolgot megfigyeltem: sehol sem könnyű az élet, mindenhol megvannak a nehézségek. S dolgozni kell mindenütt. Ha nincs rendszeresség, folytonosság a munkádban, akkor mindegy, hogy hol fogsz élni, nem tudsz előre haladni. Az évek során a népművészet mellett lehetőségem volt itthon többféle munkában is kipróbálni magam, újságíróként dolgozhatom a Kárpátalja hetilapnál, valamint párhuzamosan TV21 Ungvár televíziónál tudósítok a Felső-Tisza-vidék eseményeiről, ami szintén egy izgalmas tevékenység. Ezeknek hatására úgy éreztem, és érzem ma is, hogy amíg itthon tudok tenni, addig itt kell maradnom.
– Emellett a folkkocsma mozgalom elindításával kultúránkat szélesebb körben is megismertetik.
– A folkkocsmát nyolc éve indítottuk városi környezetben azzal a céllal, hogy az urbánus közösség számára is bemutassuk a magyar népművészetet. Büszkék vagyunk arra, hogy ez idő alatt a magyar nemzetiségű fellépőink mellett ruszin, román, szlovák nemzetiségűek is bemutatták értékeiket nálunk. Hiszem, hogy táncházunk közösséget teremt, ahová jó eljönni, ahol jól érzik magukat az emberek, ahol nemzeteket köthetünk össze a tánc és zene által. A kultúra híd a nemzetek között.
– Valamint a kisebbeket is oktatják néptáncainkra…
– Évekkel ezelőtt több beregszászi szülő közös ötleteként jött létre egy néptánccsoport. A kezdeményezők felkerestek azzal a kéréssel, hogy nem tudnánk-e nekik segíteni ebben. Így indult a Rezeda Táncegyüttes. Az évek során aztán létrehoztuk a Beregszászi Rezeda Folkműhelyt, amelyben jelenleg hét pedagógussal dolgozunk. Büszkén mondhatom, hogy a Rezeda Folkműhelyben közel kilencven gyermekkel foglalkozunk heti szinten. Ma már nemcsak néptáncot, hanem népzene – és népi énekoktatást is biztosítunk a fiataloknak, az óvodásoktól egészen főiskolásokig járnak hozzánk diákok. Úgy gondolom, hogy az egyik legszebb és legnehezebb dolog tanítani: ilyenkor te is hozzájárulsz egy gyermek jellemének a formálásához, ami rendkívül felelősségteljes hivatás.
– Önnek mely tájegység tánca a kedvence?
– Mindegyik tájegység tánca különleges, azonban hozzám a viski áll a legközelebb, értelemszerűen. Emellett nagyon szeretem a kalotaszegi, a szatmári, a mezőségi, magyarbődi, bonchidai táncokat. Mindegyikkel lehet azonosulni, és meg lehet bennük találni azt, amiért a miénknek érezzük. A tánc szavak nélküli beszéd, a tánc által a legbelsőbb érzéseinket is ki tudjuk fejezni. Egy táncos a mozdulatai által mondja el, hogy mit érez, gondol, és hogyan látja a világot. Ezért a tánc jóval több puszta szórakozásnál.
– A néptánc mellett a kárpátaljai magyarság érdekvédelmével is foglalkozik.
– Egyetem után lehetőségem volt Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő mellett Brüsszelben gyakornokként betekinteni a globális politika egyik hadszínterébe. Emellett a KMKSZ ISZ elnökségi tagja is lehetek, az első Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőt is elvégeztem. A kistérségek megalakulásakor felkértek, hogy vegyek részt a Viski kistérség munkájában képviselőként. Ez számomra is egy új feladatkör, egy új világ. Tudni kell, hogy az önkományzatnál a huszonhat képviselőből négyen vagyunk magyarok, tehát nem egyszerű a helyzetünk. De azt mondhatom, hogy pozitív kapcsolatot sikerült kiépítenünk ukrán kollégáinkkal, jól tudunk együttműködni. Nincs könnyű helyzetünk a Felső-Tisza-vidéken, de mindig meg kell tenni, amit lehet.
– Mit jelent önnek a munkája?
– Szerteágazó és sokrétű feladatokat végzek, ezt be kell valljam. De nagyon szeretem mindegyiket. A tánc az életformám, s amíg Isten engedi, addig szeretném végezni. Ha bármi nehézségem van, a tánc megnyugtat és egyben energiával is feltölt. Az újságírói munkám széles látókörűvé tett, olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek története értéket teremt. A Hagyományok Háza Hálózatnál szervezői feladatokat látok el, amely az emberekkel való együttműködésemet fejlesztette, itt az egész Kárpátaljára kiterjedő munkát végzünk. A Rezeda Folkműhelyben pedig az utánpótlásnevelés által a jövő generációját próbáljuk a népművészetre fogékonnyá nevelni. Azt mondhatom, mindegyik munkakörömből tanultam valamit, ami formált engem, ami azzá alakított, aki ma vagyok.
Kurmay Anita
