Néptáncos ünnep

A megyei különítmény nagy sikerrel szerepelt az Országos Táncháztalálkozó nagyszínpadán. Közel nyolcezer néző előtt mutatták be produkcióikat a Martin György Néptáncszövetség gáláján.

A Népművészet Ifjú Mesterei, Aranysarkantyús és Aranygyöngyös,  Ezüstpitykés és Gyöngygalléros Táncosok, nyírséges, művészetis, aranyszalmás és nagyecsedi táncosok. Régi és mostani mesterek régi és mostani tanítványai nagy lelkesedéssel és lokálpatrióta büszkeséggel adták elő a legszebb szatmári táncokat a táncházmozgalom 50 éves jubileumára készült, 630 táncost, zenészt és énekest felvonultató, monumentális műsorban.

– Köszönöm a megyei táncosainknak és tanítványaiknak, hogy az első szóra elfogadták a felkérést és kiváló teljesítménnyel vettek részt az emlékezetes gálaműsorban, a Papp László Sportarénában – mondta Demarcsek György, a Nyírség Táncegyüttes vezetője. – Külön köszönöm a megyei kötődésű Végső Miklósnak a tánckezdő közös pásztorbotolót, Murguly Lajosnak és Tóth Miklósnak az ecsediek mindig friss és lenyűgöző táncát, valamint Horváth Eszternek és Demarcsek Dánielnek, hogy „dunás” táncművészként is szívesen csatlakoztak a csapatunkhoz.

text