Lakatos Mónika: Lehet a romával is bántani, és a cigánnyal is nagy tisztelettel lenni

Lakatos Mónika a színpadon elképesztő díva, az életben pedig tüneményesen kedves nő, finom humorral. A Romengo, a Cigány Hangok és a Romanimo énekesnője március 15-én azt mondta: magyarként, oláh cigányként és nőként is büszke a Kossuth-díjra. Húsvét előtt még épp el tudtuk csípni, hogy minderről – a József utcai Megálló ház közösségi terében – kicsit bővebben is beszélgessünk.
Amióta átvette a Kossuth-díjat, alig vannak itthon, most is Párizs és Barcelona között tudtunk találkozni.

Csak azért jöttünk haza egy napra, hogy lássuk a kis unokánkat.

Hány országban jártak eddig?

Ezt a fiúk számolják, de harminc fölött lehet.

A Kossuth-díjnak lett otthon valamilyen kitüntetett helye?

Van egy falunk, oda tesszük az emlékeket, díjakat, és szépen odakerült a WOMEX-életműdíj mellé. A Kossuth-díjat, úgy gondolom, hogy a Romengo zenekar minden tagjával együtt érdemeltük ki. Hálás vagyok, hogy így elismerik a munkánkat, és szeretnék gratulálni minden díjazottnak, akit március 15. alkalmából kitüntettek.

Gyerekként gondolt arra, hogy az énekléssel vagy máshogyan, de ilyen sikerei lesznek, és bejárja a világot?

Eszembe nem jutott. Sose gondoltam, hogy egyszer hivatásszerűen fogok énekelni. Persze foglalkozom vele, mert ez a hobbim, de az élet szerencséje, hogy a munkánk is ez. Amikor anno elkezdtünk zenélgetni az unokatestvéreimmel, nem is gondoltam rá, hogy tudnék énekelni. Az más, hogy otthon a gyerekek elbújva utánozzák a felnőtteket, mi is a magunk módján zenélgettünk. De ezt nagyközönség előtt megmutatni... Nem gondoltam, hogy ez olyan szintű lehet.

A családban a tradicionális dalokat nemzedékről nemzedékre adták át, de hogyan kell elképzelni ezeket az együttléteket?

A XVI. kerületben laktunk kertes házban, apám rokonai is pestiek voltak, sokat jártunk át hozzájuk. Anyám családja Vácon lakott, előbb-utóbb ott is mindig elkezdtünk zenélni, énekelni. Apám egyébként is szeretett mulatni, otthon is bárkitől függetlenül elkezdett énekelni, mutatta nekünk a dalokat, a mindennapok része volt, hogy zenélünk vagy táncolunk. Mindig a gyerekekkel kezdték a bulizgatást, „belökték” őket középre, hogy na, kezdjetek táncolni. Gyerekként én is inkább táncoltam. Igazából még a családom se tudta, hogy...

...milyen kincs rejtőzik náluk?

Hát, ha így lehet mondani.

Az édesapja mivel foglalkozott? Volt valami köze a zenéléshez?

Nem, azt a saját örömükre tették. Apám állatokkal foglalkozott, állatkereskedő volt, és mivel Pesten laktunk, egy idő után születtek olyan törvények, hogy nem lehet bizonyos állatokat tartani, például lovakat – ő elsősorban ezekkel foglalkozott. Nagyapám szintén, de fémekkel is kereskedett. Aztán amikor már nem tudtak állatokat tartani, akkor amivel tudtak, azzal kereskedtek. Amellett, hogy volt munkájuk, a régi rendszerben öntödékben, gyárakban dolgoztak.

Lóvásárba is jártak gyerekként?

Volt szerencsénk, hála istennek. Nagyon sok cigány és nem cigány ember foglalkozott ezzel, és megvoltak a közös pontok, ahol a kereskedelem miatt találkoztak. Olyan természetes volt, hogy eljárnak az emberek ilyen vásárokra. Nagyon sok ember volt ott, többfajta cigány, ezért is tudtak a zenék, a kultúrák a közösségeken átívelni. Érdekes volt a légkör, és amikor megköttetett az üzlet, akkor – főleg, ha többnapos vásárról volt szó – a nap végén tüzet raktak, főztek, cigányok, nem cigányok együtt ettek, ittak. Nagyon jó hangulata volt, a sok gyerek ott szaladgált. A zene és a tánc akkor is része volt az együttlétnek.

Cerhári és csurár nyelvjárás
A Kossuth-díj átadójakor is hangsúlyozta, hogy oláh cigányként is büszke a kitüntetésre, de gyerekként is tudta már, hogy hova tartozik?

A nagy szuomi cigányságon belül Magyarországon három nagy törzset különböztetünk meg: vannak az oláh cigányok, aztán az úgynevezett romungrók, vagyis a magyar cigányok és a beás cigányok. A beás cigányoknak más a nyelvük, a romungrók már nem beszélik a nyelvet, az oláh cigányok pedig még beszélik a cigány nyelvet.

Az oláh cigányságon belül is létezik sok kis törzs, foglalkozás, vagy egy ismertebb családtag alapján különböztették meg egymást. Igen, ezt tudtam gyerekként is. Ha megyünk bárhová itthon vagy a világban, hiába beszélünk egy nyelvet, mindig megkérdezzük egymástól, hogy te milyen fajta cigány vagy, illetve külföldön, hogy melyik országból érkeztél.

Az oláh cigányságon belül melyik törzshöz tartoznak?

Lovári.

A nyelvet a mai napig beszélik?

Igen, otthon felváltva beszéljük a magyar és a cigány nyelvet, én azon belül is a cerhárit, aminek szintén van több dialektusa. A lányomhoz is szoktam cigányul beszélni, sőt az unokámhoz is. Az idősekhez meg főleg, az egyfajta tisztelet is, hogy cigányul beszélünk velük. Természetes, hétköznapi dolog nálunk, hogy felváltva beszéljük a két nyelvet.

A nyelvet nagyon nehéz megőrizni, ezt látjuk a kivándorló vagy szórványban élő magyarság körében is.

Sajnos a fiatalok már egyre kevesebben beszélik a nyelvet, még ha meg is értik, inkább már csak magyarul beszélnek. A lányom is pici lányként csak cigányul beszélt, mert otthon azt hallotta – ezt csak úgy lehet megtanulni, otthoni környezetben. Aztán ahogy elindult óvodába, iskolába, többet volt ott, mint itthon, és többet kezdett magyarul beszélni. Még annyi szerencse van, hogy a fiatalok a dalok által jobban inspirálódnak, hiszen a dalokban cigány nyelven szólalnak meg. De eljön az idő, amikor már teljesen elfelejtődhet a cigány nyelv. Ezt nagyon sajnálom, de most még egy kis ideig azért él.

Az otthoni zenélgetésből aztán hogyan indult el az énekesi karrier?

A Holdvilág Kamaraszínházban kezdődött minden, ahol a színház igazgatója, Malgot István úgy gondolta, érdemes ezt megmutatni a nagyközönségnek, és a tudtunkon kívül benevezett minket 1996-ban a Ki mit tud?-ra, amit népdal kategóriában megnyertünk. Amit gyerekkorunkban a színházban kaptunk, az nagyon sokat számított. Irányt kaphattunk, és megmutatott egy olyan világot, amit azelőtt nem ismertünk. A későbbiekben is olyan embereket ismerhettünk meg magánemberként vagy zenészként, akik nagyon sokat számítottak. Egyik hozta a másikat. Hálás vagyok az Istennek, hogy a zene által ilyen embereket, kultúrákat ismerhettem meg, és olyan helyekre is eljuthattunk, amikről csak álmodtunk. A színházban találkoztam a férjemmel is.

Az élet adta magát
Az hogyan történt?

Az unokatestvérével jött el az első előadásunkra. A műsor végén a kezébe akadt a gitár, láttuk, hogy nagyon szépen, ügyesen gitározik, és megkérdeztük, nincs-e kedve csatlakozni a zenekarhoz. Igent mondott. Így kezdődött, hogy bekerült a zenekarba, aztán az élet adta magát.

Szerelem volt első látásra?

Ő állítja, hogy miattam mondott igent, aztán később bennem is kialakult. Hiába, nők vagyunk, azért az ember szeme csak megakad egy jóvágású, szép fiún.

Ez a szerelem, úgy látom, most is tart, úgy csillog a szeme, ahogy róla beszél, mintha most is 16 éves lenne.

Igen, hál’ istennek, szerencsés vagyok ebben.

Mindez a férje, Rostás Mihály Mazsi Facebook-posztjaiból is kiderül, aki azóta is a párja, művésztársa, menedzsere.

Nélküle én sem lennék. Sokan gondolják azt, hogy a háttérből más dolgozik, nem cigány ember, de nem, mindent ő intéz, az összes formációt ő menedzseli.

Méghozzá nagyon profin, ezt meg tudom erősíteni. Mazsi Nagyecsedről származik, ami Budapesttől nagyon mesze van. Össze kellett fésülniük a kétfajta hagyományt?

Mazsi ott született, de iskolába már itt járt Pesten. Szokták tőlem kérdezni, hogy a nagyecsedi kultúra hogyan kerül a városba, de igazából nem a helyszín adja azt a kultúrát, hanem az emberek, akik ott élnek. És azok az emberek, akik azt a fajta közösséget és hagyományt képviselték, bejöttek a városokba – az ország bármelyik területén –, s vitték és éltették tovább a kultúrát. Illetve azokon a találkozási pontokon, vásárokon például, ahol sok ember jött össze, átadták egymásnak a zenét, a hagyományokat. Nem állnak azért ezek egymástól olyan távol, ahogy a magyar népzenétől sem.

A cigány zene országonként is változik, mert az adott országhoz idomul – éppen ezek teszik hasonlóvá országon belül. A többféle nyelv is hasonlít egymáshoz, bár dialektusában más, ezért tudjuk meghatározni, hogy ki melyik területről jöhetett. Ahogy vannak dallambeli különbségek is, és halljuk, hogy az a dal honnan való. De a nagyon régi, tradicionális dalokról igazából nem tudni, melyik tájegységről valók, inkább mindenki próbálja magáévá tenni, úgy előadni, mintha onnan való lenne, ahonnan ő származik. Sőt az egyes emberek is igyekeznek egyedi módon megszólaltatni, nincs két egyforma előadás.

BP-1618
Fotó: Bodnár Patrícia / Index
Mazsi melyik cigánysághoz tartozik?

Ő is oláh cigány, de ő csurár.

A cerhárival megértik egymást?

Természetesen. Van egy-egy szó, amit másképp mondunk, de vagy rákérdezünk, vagy az adott szövegkörnyezetből kikövetkeztetjük. A dialektusban térnek el főleg a nyelvjárások.

Két anyanyelv
Ezt biztos sokan megkérdezték már, mégis érdekel a véleménye, hogy önök is jobban szeretik a cigány szót használni, mint azt, hogy roma?

Mi magunkat is cigánynak mondjuk, én magamra nem azt mondom, hogy roma, hanem hogy cigány vagyok. Nemzetközileg talán jobban érthető az, hogy roma, meg talán, akik kitalálták, úgy gondolták, hogy ez diplomatikusabb, finomabb kifejezés. De szerintünk nem az a lényeg, hogy roma vagy cigány, hanem a mögöttes tartalom. Mert lehet a romával is bántani és a cigánnyal is a legnagyobb tisztelettel és barátsággal lenni. Mind a kettőt értjük, tudjuk, hogy mi vagyunk, de magamat cigánynak mondom.

Mazsival tudatosan határozták el, hogy a cigány hagyományt, kultúrát – a nyelvvel, a szokásokkal, a zenével – őrizni fogják, sőt büszkén hangsúlyozva fogják megtartani?

Igen. Mi egyébként is ebben nőttünk fel, a mai napig ebben élünk. Azért is hangsúlyozom ezt, hogy büszke vagyok rá, mert naponta találkozom ezzel, hogy a származásom miatt esetleg bántanának. Volt olyan, hogy amikor kicsi volt a lányom, két-három éves lehetett, és cigányul beszéltem hozzá – sose szégyelltem, hogy két anyanyelvem van –, megszóltak érte a boltban, hogy miért beszélek cigányul a gyerekhez. Mondom, miért ne, az is az anyanyelvem, miért ne szólalhatnék meg, és akkor azt mondták, lehet, hogy róluk beszélünk. A kétéves gyerekhez miért beszélnék rólad, miért kell ezt gondolni? – kérdeztem. Aztán már nem is tudom, milyen megjegyzéseket tettek, és akkor elmondtam, hogy szégyellje magát az, aki tőlem azt kéri, hogy az anyanyelvemen ne szólalhassak meg.

Ezek a dolgok mindinkább ráébresztenek arra, hogy a cigányságom fontos, meg kell tartani, amellett, hogy a hétköznapokban természetes, hogy így élünk, ez nem kérdés. Ha nem zenélnénk a nagyközönség előtt, akkor is ugyanez lenne, és akkor is büszkén viselném, és ezt adom tovább. Ezek fontos dolgok, sőt még inkább, mert látom, hogy a fiatalok egyre inkább elhagyják mindazt, amitől azt tudom mondani, hogy én oláh cigány vagyok. Minél idősebb lettem, annál inkább rájöttem, hogy a kultúránknak nagyon szép részei vannak, és fontos megtartani, hogy erősítse mindazt, amik vagyunk. A fiataloknak szoktam mondani, hogy ha elhagyják a kultúrájukat, a nyelvüket, akkor a bőrük színe már nem fogja elárulni a származásukat? Akkor is meg fognak bélyegezni az utcán, nincs rám írva, hogy tartom-e a kultúrámat, vagy nem. A bőröm színe és az arcom formája akkor is ott lesz, elárulja, hogy én cigány vagyok.

És fogadják el, hogy van egy nyelvem, és az is az anyanyelvem, ne legyen furcsa, ha cigány nyelven szólalok meg. Ha egy nem cigány ember egy másik országban megszólal a saját anyanyelvén, azt nem furcsállják, nem bántják érte. A cigányságot akkor miért? Ez még inkább arra ösztönöz, hogy igenis büszkén viseljük.

A Kossuth-díj átadásakor is egy nagyon szép, cigány mintás ruhában volt, ezzel is kifejezve a hovatartozását. Ki készítette ezt a ruhát?

A Gipsy Styl, akik kimondottan erre az alkalomra tervezték és varrták meg nekem. Nagyon kedvesek, és végtelenül hálás vagyok nekik, mert az utolsó másodpercben, munkaidőn túl álltak neki a ruhámnak. Sőt aznap varrták össze, amikor az átadó volt. Meghagytuk nekik az alkotás szabadságát, ők találták ki, mi állna nekem jól. Valami különlegeset szerettem volna, ami kifejezi azt, akik vagyunk. Azt gondolom, hogy ez sikerült.

BP-1701
Fotó: Bodnár Patrícia / Index
Gyönyörű az a ruha: volt rajta valami olyan motívum, ami önnek fontos?

Hogyne, ezek a rózsák, a virágminta a cigányság része volt. Ez nyilván már változott, ahogy egy élő kultúrában minden változik, de azért ezekről a motívumokról meg lehet ismerni. Ezekre gyerekkoromból én is emlékszem. Volt az úgynevezett zselo minta, ami sűrű, apró mintát jelent, ilyet már nem is igazán látok. Meg kell találni, hogy ezt a viseletet hogyan lehet a modernebb mai világba átvinni, belecsempészni, így tovább élhet.

Elénekelni, amit nem illik kimondani
A zenében is a hagyományokat viszik tovább, ráadásul többféleképpen: a Romengo cigány tradícióban gyökerező világzenét játszik, saját dalokkal is, a Cigány Hangokkal a teljesen hagyományos dalokat képviselik, a Romanimo pedig Mazsival a duójuk, ami alapvetően az úgynevezett hallgatókat, a cigány balladákat élteti.

Próbáltuk úgy fölépíteni, hogy ne keveredjek a dolgok, de a hallgatókat a Romengóval és a Cigány Hangokkal is megmutatjuk, mert fontosak a közösségünknek, a táncos, pergetős dalok mellett talán a legfontosabbak. Bármilyen helyzetben előjönnek, és bármit ki tudunk fejezni velük, amit a mi kultúránkban nem illik kimondani, amiről nem beszélünk.

Mik ezek?

A szerelem például. Mi nem szoktunk egymás előtt beszélni a szerelemről, nem fogjuk meg egymás kezét más cigány emberek előtt, a családtagjaink előtt meg főleg nem. Ezekről dalban bátrabban beszélünk, ahogy a testvéri vagy a szülők felé irányuló szeretetről is. A zenében valahogy sokkal nagyobb ereje, súlya van mindannak, amit el szeretnénk mondani, és jobban megérinti az emberek szívét a közösségünkben. Ezt tehát mindegyik formációban megmutatjuk.

Ezeket ráadásul olyan szívszaggatóan énekli, hogy nemritkán sírva fakadnak a közönség soraiban.

Nem tudom, magamat nem hallom kívülről, meg aki ismer, tudja, hogy én magammal mindig nagyon kritikus vagyok. De ez nagyon kedves pozitív visszajelzés. A Cigány Hangokkal igyekszünk azt a világot bemutatni, amiben mi felnőhettünk, azt a hangulatot próbáljuk átadni azokkal a régi dalokkal, amiket még gyerekkorunkban hallhattunk, tanultunk. Ezeket idézzük fel. Azokat a tradicionális, régi dalokat vesszük elő, amiket lehet, hogy a fiatalabb generáció már nem ismer, vagy másképp ismer, vagy már nem olyan ízzel hallották.

A Cigány Hangokkal a fellépőruhájuk is más, jobban tartják a viseletet, és a hagyományos – szükségből született – cigány hangszerek dominálnak, mint a kanna vagy a kanál.

Igen, ezt is próbáljuk megmutatni. A gitár ma már hozzátartozik a tradicionális zenénkhez, a kanna meg a kanál pedig olyan régi hangszer, amit az autentikus zenében most is használunk. Ez a formáció folyton változik, próbálunk olyan előadókat bemutatni, akik még vagy már nem annyira ismertek. Szeretünk fiatalokkal is együtt dolgozni, ők más ízzel éneklik a dalokat, kíváncsiak vagyunk mi magunk is, hogy ezek a régi dalok hogyan szólalnak meg a fiatalok előadásában, mennyire hallható a különbség.

Mi még az a generáció vagyunk, amelyik részese lehetett annak a hagyománynak, amit mondjuk egy lóvásár teremtett, az újabb nemzedékek pedig már új dolgokat élnek meg, új hatások érik őket. Az internet is óriási változást hozott mindenkinél, a közösségre is nagyon hat, és az a zenei hatás is érezhető, amit a pop világa jelent. Ez hátrány, de természetes velejáró, hiszen a világ változik, és mivel él a kultúránk, természetes, hogy ez is változni fog.

BP-1670
Fotó: Bodnár Patrícia / Index
A Romengóval pedig neves zenészekkel dolgoznak, dolgoztak együtt, Dresch Mihállyal, Lukács Miklóssal – ez megint egy kicsit más zenei irány.

A Romengo pont ettől érdekes, hogy vannak a zenekar tagok, Mazsi és mellettem Lakatos „Guszti” János, Balogh Tibor és Rosonczy-Kovács Misi, ő az egyetlen, aki nem cigány emberként került a zenekarba...

Ő hozta be a hegedűt és ezzel egy kicsit a magyar népzenét.

Igen, abszolút.

Tudatos döntés volt ez?

Nem, nem volt tudatos. Amikor megalapítottuk a zenekart, kerestünk egy olyan szólóhangszert, ami a zenénkhez, az egyéniségünkhöz illik, és belefér az elképzeléseinkbe. Guszti ismerte Misit, és mondta, hogy hallgassuk meg. Eljött egy próbára, meghallgattuk, mit tud hozzátenni ahhoz, amit mi is képviselünk, és tetszett, beleillett. Neki is tetszett, amit mi csinálunk, és emberileg is egyet alkotunk, ami talán a legfontosabb. Így maradt velünk Misi.

És időről időre meghívunk nekünk tetsző zenészeket, akik megint csak új ízekkel tudják gazdagítani a zenénket. A cigány zene nagyon nyitott, a magyar népzene és a jazz is megférhet mellette, de ugyanígy a flamenco is. Vannak tradicionális dalok, amiket a saját szájízünk szerint dolgozunk fel, de ebben a formációban többnyire saját dalokat adunk elő, amikben benne van a tradíció, de a saját lelkünk is, vagy éppen az, amit megélünk, és ahogy megéljük. Ez azért tud működni, mert nemcsak mi tesszük bele magunkat a dalokkal, hanem a zenekari tagok és a vendégzenészek is, már a színpadi jelenlétükkel.

Az asszony a nyak, és a férfi viseli a kalapot
A nyelv, a viselet és a zene mellett a szokásokban is tartják a hagyományokat: például ha a férfiak ülnek asztalhoz, akkor a nők és a gyerekek nem ülnek oda, ők a konyhában maradnak.

Sok apró dolog van, amit inkább a helyzetek adnak. Ami fontos, hogy egy nőnek hol van a helye a családon belül vagy egy társaságban. Amit a férfinak szabad, azt nem biztos, hogy egy nőnek is. Az asszony a nyak, és a férfi viseli a kalapot. De ugyanígy megvan, hogy egy gyermek hol helyezkedik el a családban. A nagyobb gyerekeknek be kell segíteni a szüleiknek, én is hétévesen már elláttam, pelenkáztam a kisebb testvéremet, főztem, mosogattam, amiért hálás vagyok, mert mindezt megtanultam. De ilyen az idősek tisztelete, a rájuk való odafigyelés. Az idősekhez tiszteletből cigányul beszélünk – minket anno megszóltak, ha cigányul kérdeztek valamit, és nem cigányul válaszoltunk. Még ha idegen cigány volt, akkor is megszólt, hogy téged anyád meg apád nem tanított meg cigányul? Hát mi vagy te?

Ez kicsit olyan, mint amit a roma és cigány kifejezéssel kapcsolatban mondott, hogy az a lényeg, mi van mögötte: önnek természetes, hogy a család az első, hogy mindig legyen otthon meleg étel, a férje pedig királynőként tekint önre, a feleségére, és olyan odaadóan támogatja, hogy mindeközben ilyen fényes karriert tud befutni.

Elsősorban anya vagyok, és feleség, egy anyának a lánya és testvér – a családban megvan a helyem, ez az elsődleges és a legfontosabb. Ez vagyok én, nem egy WOMEX- vagy Kossuth-díjas valaki. Minden más csak ezután következik. A Ki mit tud?-győzelem után született a lányom, és természetes volt, hogy azt mondtam, nekem ő az első. Akkor sokáig nem is zenéltem, mert azt mondtam, amit vele megélhetek, az pótolhatatlan, és azt nem szeretném kihagyni. Ilyen természetes most is, hogy mindezt nem szeretném kihagyni az életemből, mert ez fontos.

Az élet adta szerencse, hogy mindemellett a nagyközönség is ismerhet, és eljutottunk oda, ahol vagyunk – ez pedig Mazsinak, a férjemnek köszönhető. A mi kultúránkban azért a férjük nélkül nem szoktak az asszonyok szólókarriert befutni vagy elmenni világot látni, tehát ő nagyon kell ehhez. Mert ha ő nem vinné a zenekarokat, akkor én ugyanúgy megmaradnék a családban, ahogy most is vagyok. Ha ő nincs, akkor én sem vagyok, együtt építjük mindezt, a zenénket együtt formáljuk meg. Ha nem Mazsi lenne a férjem, valószínű, hogy csak a közösségünkben tudnák, hogy énekelek.


Sümegi Noémi

text