Idén, április 28-a és 30-a között már kétnapos szakmai programmal és kerekasztal-beszélgetésekkel, valamint csütörtökön és szombaton este válogatott koncertekkel várja az érdeklődőket a Fonó Selection, avagy a Fonó felvállaltan szubjektív válogatása: találkozások az idei év kiemelkedő alkotóival, szakmai eszmecserék a bennünket leginkább mozgató kérdésekről és persze remek koncertek. Csütörtökön az Öröm a zene koncerten a Határtalan világzene Kárpát-medencei sorozat részeként lép színpadra az Esszencia, kiegészülve a Zimber Ferenc-Szabó Dániel cimbalomduóval, valamint Bognár Szilvia, Paár Julianna és Kubinyi Júlia énekesnőkkel. Szombaton este a Fonogram-díjas, nemzetközi toplistás Ötödik évszak ad koncertet majd Branka: Én Csépem című decemberben megjelent és azóta remek kritikákat kapott új lemezének bemutató koncertjét hallhatja a publikum.
Csütörtökön és pénteken délelőtt a Fonó Selectiom szakmai beszélgetésein olyan vendégeink lesznek mint Lakatos Mónika Womex életmű és Kossuth-díjas énekesnő, Herczku Ágnes Liszt Ferenc-, Fonogram- és Magyar Művészetért-díjas énekesnő, Básits Branka Junior Príma díjas énekesnő, Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas és Europass Magyar Táncdíjas táncművész, koreográfus, Korzenszky Klára klinikai szakpszichológus, énekes-előadóművész, Kuczera Barbara népzenész-hegedűs, tanár, valamint az Igéző tervezői. Pénteken a zenét támogató vizuális tartalmakról és a szabad zenéről szólnak majd a beszélgetések, valamint sor kerül a menedzserek kerekasztalára is. Vendégünk lesz többek között Novai Gábor zenész, zeneszerző, Szirtes Edina Mókus hegedűs, énekes, zeneszerző, Tóth Viktor jazz-szaxofonos, zeneszerző és Geröly Tamás jazzdobos, ütőhangszeres művész. A menedzserek kerekasztalához várunk minden zenei és művészeti menedzsert, a beszélgetésbe be lehet kapcsolódni, kérdezni, megvitatni – erről szól ez a nap. A részvétel a beszélgetéseken ingyenes, de online, vagy helyszíni regisztrációhoz kötött.
Az Öröm a zene koncert csütörtökön este a Határtalan világzene sorozat részeként kerül megrendezésre. A zenei élmények alapját az Esszencia zenekar adja, de az ország három ismert énekesnője - Bognár Szilvia, Kubinyi Júlia és Paár Julianna - és két elismert cimbalmosa - Zimber Ferenc és Szabó Dániel - is csatlakozik a folyamatosan örvénylő produkcióhoz, remélhetőleg újabb esszenciális élményeket okozva.
Szombaton este Branka első szólólemezének bemutató koncertjére kerül sor. Az Én Csépem című zenei anyag alapja a művésznő Szigetcsépen készült szerb népzenei gyűjtései, amelyek nyomán megszületett az első szólólemez. „Némely dalokat messzire reptettem, némelyeket fészkükben hagytam.” – vallja az énekesnő - "szerettem volna elsősorban tiszteletemet és elköteleződésemet kifejezni a szerb közösség és az őseim iránt, valamit megmutatni ki vagyok én, honnan jöttem, és honnan gyökerezem.
Ugyanezen az estén színpadra lép a számos díjat elnyert Ötödik évszak is, akik a A Champs-Elyséen ébredő francia szerelmet, a Loire és a Duna parti esti séták hangulatát és a soknemzetiségű Kelet-Európa népzenéjének ősi erejét idézik meg. A városi környezet és a hagyomány tisztelete játékosan ötvöződik zenéjükben, s ezzel elvarázsolták már a nemzetközi világzenei piac meghatározó szereplőit, zenéjüket játsszák a rádiós világzenei műsorai világszerte.