Borica táncház

Időpont

2023. April 22. Saturday

20:00

Helyszín

Cafe Radnóti

6722 Szeged, Egyetem utca 2.

Magyarország

Havi rendszerességű táncházunkkal mindössze csak annyi a célunk, hogy egy baráti, jó hangulatú közösségi térben mi is jól érezzük magunkat, és Ti is felfedezhessétek azt a világot, amit annyira szeretünk.
Az élőzenét, az énekeket, a táncot, a viseleteket, a történeteket, az együttlétet.
Nagy-nagy szeretettel várjuk és hívjuk régi táncosainkat is, vissza, az alma materbe, és minden örömmel érdeklődő előtt nyitva állnak táncházaink, aki kipróbálná magát, beöltözne egy viseletbe, lenne kedve közösen énekelni, kellemesen eltölteni a hétköznap estéket!


A Táncolnék veled! táncházsorozattal egy olyan fórumot kívánunk biztosítani a néptánc- és népzene-szerető szegedi közönség számára:
- ahová örömmel látogat el, aki egykor táncolt, most az ideje nem engedi, de néha szívesen kikapcsolódna, de
- otthonra találhat nálunk az a hallgató is, aki szülővárosát elhagyva egyetemre jött Szegedre és szeretné továbbra is örömét lelni a néptáncban a táncházaink, vagy akár heti próbáink alkalmával, ahová szeretettel várunk mindenkit.
Mindemellett azokat is várjuk a táncházba, kortól és nemtől függetlenül, akik mindig is kíváncsian fordultak a népi kultúra felé, hiszen a havi rendszerességgel megrendezésre kerülő alkalmak elején
+ kvízjátékban vehet részt az érdeklődő,
+ énekelhet, és a
+ táncoktatásba is beállhat,
amelyek értékes SZTE+ kihívások is egyben, így az egyetemisták hasznukra hajthatják az örömmel töltött időt. 🙂

20 órától éjfélig a táncház, a résztvevők dinamikáját követve: kvíz, énektanulás, tánctanítás, szabadtánc 🙂
Muzsikál a POR zenekar, az este folyamán táncot tanít Lajkó Levente 'Lecsó' és Kiss Ilona.
Minden hónapban más tánc lesz terítéken, februárban újra mezőségi oktatást tervezünk, de természetesen a tánctanításon túl az éjfélig tartó szabad táncházban bármi kérhető!

-----

A Borica-Bálint Sándor Táncegyüttes az elmúlt évtizedekben több nevet is viselt, az 1988-89-es Országos Néptáncfesztiválon még JATE- Olajbányász Bálint Sándor Táncegyüttesként volt ismert, a táncpróbáink jelenleg is az akkori koreográfus, Patyi Zoltán vezetésével zajlanak, a csoport pedig egyetemi jellegét napjainkban is érdekesen prezentálja: táncosaink között a teljes egyetemi paletta megtalálható: hallgatók, dolgozók, PhD ösztöndíjasok és oktatók táncolnak együtt. Az SZTE-s érintettségen túl közös bennük a néptánc- és népzene szeretete, a fiatalokból és örökifjakból álló társaság a minőségi időt keresi együtt, teljen az tánccal, énekkel, kézműveskedéssel, túrázással, fellépéssel.

Szervező

Borica-Bálint Sándor Táncegyüttes

Kapcsolódó oldalak

Facebookon

február

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.