Időpont
2023. September 16. Saturday
15:00
Helyszín
Közösségi Ház
4030 Debrecen, Szabó Kálmán utca 68.
Magyarország
- 15 órakor kezdünk, a kézműves asztaloknál nemezelés, pókszövés és rajzolás-színezés várja az alkotni vágyókat,
- Ezután játék és gyermektáncház következik Bíró Imre zenekarával és a derecskei Szivárvány Néptáncegyüttes táncosaival.
- Rövid táncházzal a nagyobbaknak, ill. Bárdosi Ildikó vezetésével énektanítással, közös énekléssel folytatjuk az estét.
- Szeretnénk az alkalom végén egy kicsit beszélgetni arról, hogy miképpen készüljünk a Motolla negyedszázados jubileumára, várjuk a javaslatokat, ötleteket, a megvalósítás módjára vonatkozóan is.
Köszönettel vesszük, ha a vendéglátáshoz hozzájárultok némi édes, vagy sós süteménnyel, vagy innivalóval a táncos-zenész barátaink és mindannyiunk megvendégeléséhez!
A félévünk időpontjait újra megosztjuk Veletek, annál is inkább, mivel a novemberi dátum változott!
- Október 14: Szüreti mulatság
- November 11!.: Kisfarsangi alkalom
- December 9: Adventi Motolla
- December 26.: Regölés a zeleméri templomromnál