Halmos Béla program gála

Időpont

2026. március 7. szombat

19:00

Helyszín

Hagyományok Háza

1011 Budapest, Corvin tér 8.

Magyarország

Idén ünnepelné 80. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása. Mind folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért, ezáltal sokrétű életművet hagyott maga után.
🎵 Sok évtizedes aktív tevékenységére emlékezve különleges gálaest keretében ünnepeljük a Halmos Béla Program létrejöttét és a Halmos Béla szellemi hagyaték továbbélését.
▶️ A gálaesten a Halmos Béla Program támogatott zenekarai mellett a 2025. év Halmos Béla-vándordíj nyertese is színpadra lép. A koncerten a Kárpát-medence legkülönfélébb kistájainak dallamai mellett olyan alkotások is megszólalnak majd, amelyek a népdalokból inspirálódva születtek és versmegzenésítés formájában vagy éppen balkáni, cigány, görög világzenei anyagként csendülnek fel a színpadon.
🎤 A koncerten közreműködik az amor fati, a Parapács zenekar, a Budapest Folk Duo, valamint a Pontos és a 3B zenekar.

Pedagógus, diák, nyugdíjas, szakmai, sajtó jegykedvezmények a Hagyományok Háza jegypénztárában érvényesíthetők az adott igazolvány felmutatásával.
A gálaest az NKA Halmos Béla Programiroda, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Hagyományok Háza közös szervezésében valósul meg.

Kapcsolódó oldalak

Facebookon

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.