Péntek esti Hateha!

Időpont

2026. március 6. péntek

21:00 – 02:00

Helyszín

Palermo táncház

1074 Budapest, Rottenbiller utca 6.

Magyarország

Tisztelt Ritmusra Fogékony Polgártársak!

Értesítjük az érintetteket és az érintetté válni készülőket, hogy március 6.-án a Palermo táncház alagsorában ismét olyan eseményre kerül sor, amelynek pontos lefolyása előre nem modellezhető, de a tapasztalatok szerint következetesen tánccal zárul.

A Kaptza Banda ezúttal is vállalta, hogy a jelenlévők pulzusát a békés tartományból a most már mindegy zónába tereli. Ők azok, akik mellett az ember először még elegánsan támasztja a falat, majd tíz perccel később ugyanazt a falat használja menekülési útvonal helyett kanyarodási ívként, mert időközben kiderül, hogy a lendület gyorsabb, mint a józan megfontolás.

A helyszín továbbra is kifogástalan:
– elég mélyen van ahhoz, hogy a hétköznapok ne találjanak ránk,
– elég félhomályos, hogy minden mozdulat vállalhatónak tűnjön,
– és elég hangos, hogy a megbánásnak esélye se legyen megszólalni.

Tánctanítás nincs. Itt mindenki abból dolgozik, amit hozott: aki tud táncolni, az úgyis meggyőző természetességgel teszi. Aki pedig nem, az merész önkifejezésével gazdagítja az estét, és emlékeztet bennünket arra, milyen nagy ajándék a koordináció.

👞Belépés: saját felelősségre.
Jókedv: erősen ajánlott.
Méltóság: opcionális.
Távozás: amikor a banda és
a józan ész közös megegyezéssel fegyverszünetet köt.

Hegedű: Fajkusz Levente
Brácsa: Nyárfás Mátyás
Cimbalom: Kőhalmy Ádám
Harmónika: Lelkes Márton
Bőgő: Fajkusz Domonkos

☝️ Figyelem: az esemény alagsorban zajlik. Aki a felszíni nyugalomhoz szokott, most lehetőséget kap arra, hogy ellenőrzött körülmények között veszítse el.

Szervező

Palermo táncház

Schmidt László

isola.zagara@gmail.com

06706359477

Kapcsolódó oldalak

facebook

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.