A népzenegyűjtő lehetőleg felvesz, feljegyez, fényképez mindent, ami a zenéhez tartozik, hiszen nem a dallamtípusok vagy a ritmusformulák a végső cél, hanem a megközelíthető teljes kép az adott társadalmi közösség zenei kultúrájáról. Vigyáz arra, hogy gyűjtés közben lehetőleg olyan légkör uralkodjék, amiben az adatközlők természetesen, a lehető legkedvezőbb formájukban szerepelhetnek. A lélektelen »tollbamondás« vagy a túlzottan megjátszott »előadás« egyaránt rontja a felvételek hitelességét. A gyűjtőnek a helyszínen nem is annyira a zenéből, mint inkább emberekkel való bánásból kell vizsgáznia.
Sárosi Bálint: Zenei anyanyelvünk. Gondolat Kiadó. Budapest, 1973. 53. oldal