Táncház – Népzene 2008

Előadó:

válogatás

Szerkesztő:

Árendás Péter

Kiadó:

Hagyományok Háza

Megjelenés éve:

2008

Azonosító:

HHCD0107

Leírás

A Hagyományok Háza Népművészeti Műhelye a Magyar Művelődési Intézet „Táncháztalálkozó” sorozatának folytatójaként 2002 óta írja ki lemezpályázatát hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás keretében CD-n megjelenhessenek. A zsűri (Agócs Gergely, Árendás Péter és Juhász Katalin) döntése alapján a következő előadók szerepelhetnek a sorozat 2008-as lemezén: a Bácska Banda, a BaHorKa a Hírös zenekar kíséretével, Blaskó Csaba zenekara, a Csevergő énekegyüttes, Enyedi Ágnes, Juhász Dénes, Juhász Réka és Szalai-Gindl János Márk együttese, a FelVonó zenekar, a Fondor zenekar, Havay Viktória énekes, a Jasen Trió, a Juhos együttes, Kovács Nóri énekes, a Mentés Másként formáció, a Suttyomba zenekar, Szűcs Bálint kobzás, Szűcs Szilárd dudás, Takács Éva énekes, a Tündök zenekar és a Vizin zenekar.

Felvételek