Lóra csikós, lóra. Hortobágyi, hajdúsági és sárréti népdalok

— Leírás —

Bencze Lászlóné Dr. Mező Judit kötetének CD-melléklete.

Előszó:

Egy kiváló néprajzkutató, Szűcs Sándor, a karcagi Györffy István Múzeum egykori igazgatója nevezte Háromföldnek Püspökladány környékét, azt a szívének oly kedves területet, ahol összeér három kistáj: a Hortobágy, a Sárrét és a Nagykunság. Ennek a területnek a néprajzával foglalkozott egész életében, egész munkás életét itt töltötte. Az én „Háromföldem” csaknem azonos lett: a Hortobágy, a Sárrét és a Hajdúság. Annak idején Kodály útmutatását követve jöttem ide, amikor 1956-ban kezdő tanárként a híres debreceni Zenedébe kerültem. A Sárréten születtem, ott nőttem fel, így a tanítás mellett ott kezdtem meg a népdalgyűjtést. Valamivel később folytattam a kutatást a másik két kistájon, de az Alföld más vidékein is, ugyanolyan lelkesedéssel.
Hortobágyi és sárréti gyűjtéseimből a püspökladányi Nagyközségi Tanács daloskönyvet adott ki 1974-ben „A ladányi torony tetejébe, hortobágyi és sárréti népdalok” címmel, egy helytörténeti sorozat második köteteként. Ennek azért volt nagy jelentősége, mivel az 1927-ben megjelent Ecsedi–Bodnár-féle hortobágyi daloskönyv óta csaknem fél évszázadig nem jelent meg ilyen munka, bár többen is folytattak kutatást ezen a tájon. A ladányi könyv ajánlásában Matolcsi Lajos, az akkori Nagyközségi Tanács népdalkedvelő elnöke beköszöntő szavaiban ezt olvashatjuk: „A népdal, a népzene végigkíséri népünket a történelem viszontagságos eseményein. Tükrözi érzelmi, hangulati viszonyát a kor eseményeihez, egyúttal kötődést fejez ki a hazához, a tájhoz, az emberekhez. Hogy ez a kötődés ne lazuljon, hanem mindinkább erősebb legyen, kötelességünk a néphagyományokból minél többet felkutatni, és visszaadni. A népdal, a népzene sajátos eszközével hozzájárulhat e kötődések erősítéséhez.”
Püspökladány a kis kötet kiadása előtt is sokat tett a népdalhagyomány ápolásáért. Évente megrendezték a nagyszabású Sárréti Napokat, és más népzenei találkozókat, ahová egyre többen jelentkeztek. A Magyar Rádió pedig rendszeresen készített és sugárzott felvételeket az eseményekről. Az 1974-ben megjelent daloskönyv nagy érdeklődést keltett. Hamar elkelt belőle minden példány. Még kétszer kinyomtatták a következő években, de ezek a példányok is már régen elfogytak, hiába keresik a népdal kedvelői. Egy-egy kötet felbukkanása ritkaságnak számít. Úgy gondoltam, megérett az idő arra, hogy a könyvet újra megjelentessük, eredeti népszerűsítő célját megtartva, bővebb tartalommal, átalakított formában. Jelenjenek meg benne a Hajdúság dalai is. A dallamok lejegyzésén túl lehetőség nyílott az eredeti hangfelvételek egy részének bemutatására is. Ezek a kötethez csatolt hangfelvételek az eredeti adatközlőktől származnak, és bár kezdetlegesnek hatnak, mégis értékesek, tanulságosak, mert híven őrzik azokat a kottában rögzíthetetlen előadási sajátosságokat, mint például a rubato ritmusértékei, az intonálás finomságai, a tájnyelv színei.
Ez a korábbi kiadásokhoz képest új, gazdagabb tartalmú daloskönyv három kistáj dalanyagába enged betekintést, dokumentálva, hogy ezek a népdalok sajátos, helyi jellegzetességeikkel különleges színt képviselnek, amellyel fontos összetevői a sokarcú klasszikus magyar dalhagyománynak.
Néhány kiváló tanítványom később bekapcsolódott a gyűjtőmunkába, és modernebb technikával rögzítette azokat a dallamokat is, amelyek a korábbi kutatások során – többek között már általam is – feltárásra kerültek. Tevékenységük eredményeként jelent meg dr. Joób Árpád szerkesztésében 2016-ban a Nyíradonyi hegytetőn című népdalgyűjtemény.
Bízom abban, hogy ma már egyre többen átérzik e dalok ismeretének fontosságát. Kodály többször is megfogalmazta, hogy magyarságunk két talpköve a nyelv és a zene. A népdalok hűségesen őrzik mindkettőt. Érdemes tanulmányozni bennük a szövegek szépségeit, a dallamokban megjelenő csodálatos rendet. Népdalaink jelentik számunkra a fogódzót az univerzális világzene nagy tengerében, hogy biztos talajon álljunk, hogy tudjuk, hová tartozunk. Örüljünk annak, hogy még ma is élnek és vannak eredeti népi énekeseink, van még kiket megkérdezni azokról a hagyományokról, melyeknek talaján virágozhat a népdal nemzedékről nemzedékre. Bár a századok folyamán az emberekkel együtt a dalok is változhatnak, a magyar lelkületre jellemző sajátosságokat mindig megtalálhatjuk bennük. Nemzeti kincsünk ez a sok dal, és aki ezeket ismeri, énekli, tanítja, ezt a kincset őrzi és élteti.
Munkám során mindig köszönettel fogadtam a tudós Szűcs Sándor tanácsait. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy Sárosi Bálintnak, a folklór nagytekintélyű kutatójának támogatását is élvezhettem. E könyv első kiadását is ő lektorálta, de jóindulatú segítségére ma is számíthatok.
Köszönöm Balogh Sándornak és Gelencsér Ágnesnek áldozatos munkáját, amelyet a könyv megújításában, valamint a kottagrafika gondos elkészítésében végeztek, Nagy András Balázsnak pedig azt a sok segítséget, amit a kötet anyagának kibővítéséhez folyamatosan nyújtott. Továbbá köszönöm áldozatkészségét azoknak, akik e dalok kiadásához önzetlen anyagi felajánlásaikkal hozzájárultak. Elismerés illeti mindazokat, akik e bővített új kiadás megjelenését bármilyen formában támogatták, fontosnak érezve a magyar népdalhagyomány megőrzését, és a következő nemzedékek számára való továbbadását.

Debrecen, 2017. április 2.
Bencze Lászlóné dr. Mező Judit

— Felvételek —