Honnan jössz te oly leverten?

Honnan jössz te oly leverten bús pajtás,
Miért sír szemed egyik jobban, mint a más?
És arcodon mért látni oly bánatot,
Mintha elmúlt volna már a világod?

Sírok pajtás, sírni fogok örökre,
Míg élni hágy a jó Isten kegyelme.
Világostól hozom e nagy bánatot,
Hol hazámnak a nagy sír megásatott.

A magyarnak nincsen többé hazája,
Elbujdoshat már ő a nagyvilágba.
A temetés roppant volt és nagyszerű,
Százezreknél több volt ott a kesergő.

A nap éppen akkoron lenyugodott,
Az egész magyar síkság már vérben volt.
Mintha sírt volna az Isten maga is,
Hogy nem lesz a földön már egy magyar is.

És te mégis jó Isten ezt nézhetéd,
E szép hazát eltemetni engedéd.
Egy mély sírba, honnét nincs feltámadás,
Te is pajtás magadnak egy olyat áss!

Sok szép magyar halt el az akasztófán,
Német, tót, rác uralkodik e hazán.
Imádkozzunk magyarok Istenének,
Adja vissza ős jogát hős népének!