Csárdás, friss és mars

Egy asszonynak két eladó lánya,
Egyik szegfű, a másik majoránna.
Én a szegfűt választom magamnak,
Kalapomba tűzöm bokrétának.

Jaj Istenem így kell annak lenni,
Kalocsáról ki kell masírozni.
De olyan vígan megyek ki belőle,
Úgysem volt egy szép szeretőm benne.

Elmondhatom Istenem, Istenem,
Gyászba borult az egész életem.
Gyászba borult felettem az ég is,
Mert katona lettem babám én is.

Garibaldi csárdás kiskalapja,
Nemzetiszín szalag lobog rajta.
Nemzetiszín szalag lobog rajta,
Kossuth Lajos neve ragyog rajta.

Ezernyolcszáz hatvankettedikben
Felment Garibaldi egy nagy hegyre,
Onnan nézte szép Magyarországot,
Hogy harcolnak a magyar huszárok.

Piros alma ne gurulj, ne gurulj,
Barna kislány ne búsulj, ne búsulj,
Nem búsulok nem is én, nem is én,
Jövő ősszel menyasszony leszek én.

Árok mellé esett a lépésem,
Szomszédasszony fia a kedvesem.
Ki-kiáll a kisajtó elébe,
Fáj a szíve a páros életre.