Láncot veretek szívemre...

Nincsen a világon nagyobb nyomorúság,
mint kik össze párosodnak, s nem szeretik egymást.
Ha meg kell ölelje, karjait fájlalja,
Ha meg kell csókolja, bús könnyit hullatja.

Szeretlek, szeretlek, csak ne mondd senkinek,
Míg a templom földjén össze nem esketnek.
Ne mondd anyádnak, hogy szeretlek téged,
Ne tudja meg senki, hogy meghalok érted.

Rózsám, ha meghalok, tégy egy annyit értem,
Hogyha nem is sajnálsz, sirassál meg engem.
Ne sirassál rózsám ott hol sokan látnak,
Sírd ki két szemedet, magányos fejfámnak.

Bujdosik az árva madár, minden erdő szélen leszáll, csuhaj-haj.
Hát az olyan árva, mint én, hova bujdosik el szegény, csuhaj-haj.
Árva vagyok apa nélkül, de még jobban anya nélkül,
Árva vagyok senkim sincsen, csak egyedül a jó Isten.
Csak egyedül a jó Isten, csak egyedül a jó Isten, csuhaj-haj

Erdők mezők vadligetek, hadd bujdossak tibennetek csuhaj-haj,
Hadd bujdossak a vadakkal, sírjak a kis madarakkal csuhaj-haj.
Erdők mezők, vadligetek, elmegyek ln közületek,
Gondom nem jól viseltétek, szívem rabbá ti tettétek, ajla-la-la.
Szívem rabbá ti tettétek, csuhaj-haj.

Jaj Istenem, de megvertél, engem jobban mindenkinél,
Szőke szeretőt ígértél, s egy barnával kifizettél.
Temetőben kék ibolya, nem leszek szerelmes soha,
Láncot veretek szívemre, megmutatom bírok vele.

Szeretnélek, de nem merlek, szeretőd van, s attól félek,
Azt hallottam édes kincsem, tilt az édesanyád tőlem.
Ha tilt, hát szavát fogadd meg, engem babám tagadjál meg.

Ne nízz reám süsd le szemed, elégeted a lelkemet,
Elégeted a lelkemet, megetted az életemet.
Boldog volt az én életem, amíg szeretni nem kezdtem,
Mióta szeretni kezdtem, minden bánatba részt vettem.