Cseres erdőn, csárda előtt

Cseres erdőn, csárda előtt a lovam,
Lovam fején arany kantár, zabola.
Vezér lovam zálogba van pergőstől,
Én magam is kurta vason egyedül.

Nem akar a vezér lovam legelni,
Rézpatkóját haragosan zörgeti.
Visszatekint-visszanéz a pusztára,
Amott jönnek a szuronyos zsandárok.

Egyik zsandár azt mondja a másiknak,
Hová valók vagytok kettős betyárok?
Gyimes völgye, Csík vármegye a hazám,
Arra sirat engem az édesanyám.

Dehogy sirat, még eszébe se jutok,
Mert nem tudják, hogy én fogságba vagyok.
Fényes lakat, rozsdás lánc a kezemen,
Jaj Istenem, hogy sirat a kedvesem!

Dehogy sirat, rég el vagyok felejtve,
Meg sem haltam, már el vagyok temetve.
Mikor mentem Szeredából lefelé,
Zörgettem a láncot a zárka felé.

Te bús zárka, hulljon le rólad a zár,
Csak még egyszer lehessek szabad madár!
Ha még egyszer szabad madár lehetnék,
Még az árva madárnak se vétenék.