Kalotaszegi

Édesanyám rózsafája,
Engem hajtott utoljára,
Bár sohase nyílott volna, nyílott volna,
Maradtam volna bimbóba, hateha!

Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtó nyitogató.
Nyitogatom a felleget, a felleget,
Sírok alatta eleget, hateha!

Sírok titkon, kit más nem lát,
Folyik könnyem, mint kútforrás,
Hull előmbe, hull ölembe, hull ölembe,
Hull a gyászos kebelembe, hateha!

Befogom a hat ökröm a járomba,
Elviszem a búzámat a malomba.
Édes kicsi molnárom őröld meg a búzámat,
Három évig nem látom a babámat.

Akkor szép a kerek erdő, mikor zöld,
Amikor a dalos madár benne költ.
Dalos madár sejehaj, szállj le ablakaimra,
Kis angyalom borulj a vállaimra!

Azt gondoltam, sose leszek katona,
Gondot viselek az édesanyámra,
De már látom sejehaj, semmi se lesz belőle,
Reábízom a jóságos Istenre.

Én Istenem tégy egy csodát,
Változtasd borrá a Tiszát,
Ha a Tisza borból volna,
Az én szívem de víg volna csuhajja!

Én Istenem tégy egy csodát,
Százasokból szénaboglyát,
Tetejébe milliókat,
Hagy mulassam ki magamat.

Tetejébe milliókat,
Hagy mulassam ki magamat, csuhajja!

Piros kancsó piros bor,
Mindjárt rám kerül a sor
Iszom a bort, ölelem a babámat,
Öt szeretem nem az Édesanyámat.

Nekem olyan ember kell,
Ha beteg is keljen fel,
Hozzon vizet, rakjon tüzet, vágjon fát,
Legyen mivel megfőzzem a vacsorát!

Nekem olyan asszony kell,
Ha beteg is keljen fel,
Keljen fel és főzze meg a vacsorát,
Páros csókkal várja haza az urát!

A mérai hegytetőn
Ott lakik a, ott lakik a szeretőm.
Fehér kendőt lobogtat,
Engem oda, engem oda csalogat.

Ne csalogass engemet,
Mer’ én oda, mer’ én oda nem megyek.
Ha én oda elmegyek,
Szeretője, szeretője én leszek.

A mérai csorgóvíz,
Olyan édes, olyan édes, mint a méz.
Aki iszik belőle,
Vágyik a szerelemre.

Én is ittam belőle,
Szerelmes lettem tőle.

Udvaromon aranyvályú, aranykút,
Abból iszik arany kakas, aranytyúk.
Arany kakas mind azt kukorékolja,
A szeretőm Kolozsváron katona.

Dombon van a kolozsvári kaszárnya,
Akármerről fújja a szél találja.
Fújja a szél a kaszárnya tetejét,
De sok kislány siratja a kedvesét.

Három kislány kimegy a temetőbe,
Mind a három letérdepel a földre.
Egy közülük felsóhajt a nagy égre,
Mért is lettem katona szeretője.

Nincsen rózsa, mert lehullott a földre,
Nincs szeretőm, mert elhagyott örökre.
Ha elhagyott, hagyjon is el örökre,
Mert nem lehet mindenkinek hat ökre.

Sárga virág, ha leszakísztanálak,
Mit mondanál, babám, ha elhagynálak?
Azt mondanám, verjen meg a teremtő,
Sosem voltál igaz szívű szerető.

Nincsen kedvem, mer’ a fecske elvitte.
Erdélyország közepébe letette.
Fecskemadár hozd vissza a kedvemet,
Kedvem után a régi szeretőmet!