Amott van egy kis ház

Amott van egy kis ház,
Fehérre meszelve,
Abban van egy asztal,
Gyászba leterítve.

Azon van egy pohár,
Tele van méreggel,
Aki abból iszik,
Megreped a szíve.

Szegény Varró Mari,
Az ivott belőle,
Látom a színéről,
Megrepedt a szíve.

Ez a kislány akkor szomorkodik,
Mikor az eleje domborodik,
Akkor jut a szerelem eszibe,
Mikor sír a gyermek az ölibe'.
Akkor jut a szerelem eszibe,
Sej, hull a könny gyászos kötényébe.

Látod, mondtam, ne higgyél a legénynek,
Két színe van, mint a nyárfalevélnek,
Mikor a legény a lánynak azt mondja,
Hogy elveszlek, még akkor is megcsalja.

Édesanyám, mért szültél a világra,
Mért nem vettél a zavaros Tiszába,
Tisza vize vitt volna a Dunába,
Hogy a szívem legény után ne fájna.

Megindult már Pest felé a vonat,
Pernyés Eszter a vonathoz ballag,
Gyere vissza Eszter lányom, kérlek,
Ne hagyj itt a Kovács Mihály végett.

Pernyés Eszter fölment Budapestre,
Apja, anyja három nap kereste,
Gyere vissza Eszter lányom, kérlek,
Ne hagyj itt a Kovács Mihály végett.

Pernyés Eszter lilaszín’ szoknyája,
Be van téve a legényszobába,
Legényszoba gyászolhatsz már engem,
Kovács Mihály mást szeret, nem engem.

Kovács Mihály tekints föl az égre,
Mér’ csaltál meg híres lány létemre?
Tekintettem, mikor megcsaltalak,
Mikor a kazalhoz kicsaltalak.