Hej, fosztóka, hej, fosztóka

Homokos a, kavicsos a déli vasút széle,
Azon visznek el engemet messze idegenbe,
Ugyan, csárdás kis angyalom, fáj-e a te szíved,
Hogy engemet fiatalon a harctérre visznek.

Lányok, lányok, lányok, lányok, ti kókai lányok,
Idehaza a síromat mélyen megássátok,
Temessetek idehaza sárga magyar földbe,
Ne pedig a, ne pedig a muszka temetőbe.

Jaj de beteg vagyok,
Talán meg is halok,
Talán engem a szeretőm édesanyja
Nagyon megátkozott.

Ne átkozzon engem
Senki édesanyja,
Mert én az ő kökényszemű legény fiát
Nem szerettem soha.

Ha szerettem volna,
Nagyobb híre volna,
A kókai katolikus nagy templomba
Kihirdettek volna

Hej, fosztóka, hej, fosztóka, kukorica fosztóka,
Hogy ott jártam nincs szívemnek nyugalma,
A szívem is, a lelkem is sírni vagy nevetni akarna,
Amióta megláttalak (a) kukoricafosztóba.

Hej fosztóka, hej fosztóka, kukorica fosztóka,
Hogy ott voltam nincsen nyugtom azóta,
A lelkem is, a lelkem is sírni, vagy nevetni akarna,
A szívemtől, nyugalmamtól fosztott meg egy kis barna.

Kukorica, kukorica szép csőt termett egy szárról,
Hát te nékem minek tépsz szép virágot,
Hogyha te már, hogyha te már elloptad rózsám az enyémet,
Add ide hát kis angyalom cserébe a tiédet.