Lányok, lányok, ti szelei lányok

Lányok, lányok, ti szelei lányok,
Közületek csak egyet sajnálok,
Ha jaz az egy köztetek nem volna,
Elválásom százszor könnyebb volna.

Szárnya, szárnya, szárnya a fecskének,
Jobb a lánynak, mint a menyecskének,
Mer’ a lánynak befonják a haját,
Fújja a szél piros pántlikáját.

Édesanyám olyan vizet adott,
Akitül a szeretőm elhagyott,
Most is olyan szerető hagyott el,
Kit még élek, de sose felejtek el.

Árva csana terem a kapuba’,
De szép legény van a szomszédunkba’,
A szememet rá se merem vetni,
Szeginy vagyok, nem hagyják szeretni.

Add ide babám a pici szád,
Azt a cukorropogtató szád,
Nem adhatom babám, mer' én téged szeretlek,
Áldjon meg az Isten tégedet.

Magos a cipőmnek a sarka,
Kerek a kötőmnek az alja,
De én aztat sej, haj, magasabbra rakatom,
Szeressen a galambom.

Esik az eső, mennydörög az ég is,
Elmegyek, babám, én tehozzád mégis,
Mit nekem az eső, mit nekem a sár is,
Úgyis az enyém a te szíved máris.

Piros az alma, zöldell a levele,
Ennek a lánynak nincsen szeretője,
Ha nincs szeretője, maj’ leszek a párja,
Leszek olyan lány, mint aki megcsalta.

Ennek a lánynak hosszú a kötője,
Mondtam az este, vágjon le belőle,
Nem vág el belőle, nem tudja beszegni,
Csak a barna legényt tudja ölelgetni.

Sej, felszállott a kakas a meggyfára,
Kukorékol hajnal hasadtára,
Hajnal hasad, fényes csillag ragyog,
Sej, én még most is a babámnál vagyok.

Sej, mikor mentem Galícia felé,
Megnyílt az ég harminchárom felé,
Ragyognak rám a sűrű csillagok,
Sej, mert tudják, hogy én is árva vagyok.

(Sej, mikor visznek Székesfehérvárra,
Onnan pedig bécsi kaszárnyába,
Széket tesznek gyenge farom alá,
Éles az olló, göndör hajam vágják.)