Este van már, nyolcat ütött az óra

Este van már, nyolcat ütött az óra,
Ilyen késő ki dalol a faluba,
Én dalolok, mert nem tudok elaludni,
Fáj a szívem, a szerelem gyötöri.

Fáj a szívem, gyógyítani nem lehet,
Majd meggyógyít a Jó Isten, ha szeret,
Majd meggyógyít a koporsó négy deszkája,
Majd ha a föld zuhog az oldalára.

Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,
Mért nem nyílottál ki minden fa tetején,
Minden fa tetején, minden sűrű ág levelén,
Hagy szakajtott volna róla, minden szegény legény.

Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,
Ha megcsalod szívem, verjen meg az Isten,
Te voltál szívemnek első és a legutolsó,
Készen van a számomra egy diófa koporsó.

Elmegyek az ácshoz fejfát csináltatni,
Aranyos betűvel nevem rávágatni,
Aranyos betűvel rózsám azt vágatom rája,
Itt nyugszik a szerelemnek elhervadt virága.

Vadkörtefa fehéret virágzik,
Kispej lovam alatta cikázik,
Cikázz lovam, cikázz utoljára-ra-ra-ra,
Rajtad megyek idegen országba.

Szita rosta mind a kettő sűrű,
Az ujjamon kilenc aranygyűrű,
Mind a kilenc hulljon le a földre-re-re-re,
Volt szeretőm, elhagyott örökre.

Borostyántól zöldell a tótágas,
Ébredj legény, jószágod ne várasd,
Fakó lovad pucold szép fényesre-re-re-re,
Úgy nyargalhatsz rózsádhoz estére.

Csak azért szeretnék a falu szélén lakni,
Odajár a babám a lovát itatgatni,
A lovát itatja, magát csinosítja,
A picike száját csókra igazítja.

Édesanyám oka a gyászos életemnek,
Mért nem adott oda az első szeretőmnek,
Ha odadott volna, boldogok lettünk volna,
Szecső falujába párunk nem lett volna.

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja,
Minek a szerelem, ha az anyám tiltja,
Titok a szerelem, félek a jóanyámtól,
Azt hallottam babám, hogy elválunk egymástól.

Haja, haja, kukorica haja,
Beteg a szeretőm édesanyja,
Ne is legyen addig egészsége,
Még nem leszek a fia felesége.

Haja, haja, kukorica haja,
Nem kell nékem a más megunt babája,
Most is olyan legény haragszik rám,
Sáros a csizmám, nem törölöm hozzá.