A szelei artézira rászállott egy gólya

A szelei artézira rászállott egy gólya,
Vizet hoz a, vizet hoz a regruták számára,
Mosdjatok meg ti huszárok, mert porosak vagytok,
Aztat a jó Isten tudja, mikor szabadultok.

A mi házunk tetejire rászállott egy fecske,
Levelet visz a szájába, nem t’om, mi van benne,
Az van abba beleírva, hogy katona vagyok,
Aztat a jó Isten tudja, mikor szabadulok.

Hosszú farka, rövid farka van a szarkamadárnak,
Nincsen párja, nincsen párja a szelei kislánynak,
Felöltözik fehér ruhába, úgy megyen el a bálba,
A szelei legényeknek fáj a szíve utána.

Tizenhármas magyar huszár, ha fölül a lovára,
Belevágja sarkantyúját lova két oldalába,
Büszkén ül a nyeregbe, két lába a kengyelbe,
Ugyan, kedves kisangyalom, jutok-e még eszedbe.
Hogy ne jutnál eszembe, el sem vagy még felejtve
Szombat este tíz órakor öleltelek kedvemre.

Tudod, babám, mit fogadtál csütörtökön este,
Azt fogadtad, hogy hű leszel világ életedbe',
Tekints fel az égre, a csillagos égre,
Megátkozlak, sosem leszel boldog a világ életedbe'.

Jaj de sokat áztam-fáztam regruta koromba,
Mikor fegyver alá jártam a kaszárnyakapuba,
Nehéz az a fegyver, ki vállamat nyomja,
Még nehezebb az a bánat, ki szívemet nyomja.