A szelei réztoronyba megkondult a harang

Elmennék én tehozzátok egy este,
Ha az anyád az ablakon nem lesne,
De az anyád, az a csalfa menyecske,
Kihallgatta, mit beszéltünk az este.

Beteg az én galambom, ágyba' fekszik,
Csipkés végű dunnával takaródzik,
Kelj föl, kedves kisangyalom, ha lehet,
Mert a szívem bánatában megreped.

Nem kelhetek, mert nagyon beteg vagyok,
A szívemet a bánat nyomja nagyon,
A szívemet agyonnyomja a bánat,
Mert nem hagyják szeretni a babámat.

A kék égen ragyognak a csillagok,
Az út végin egy bús leginy, de andalog,
Kötőjit az esti szellő de lengeti,
Szívét meg a bús szerelem égeti.

Jaj de bánom az esteli tettemet,
Hogy elhagytam az én kedves szeretőmet,
Ugyan babám, gondolsz-e rám de valaha,
Mer’ én téged nem felejtelek soha.

Megkondultak a harangok a szomszéd faluba’,
Csak azt mondják, csak azt mondják, hogy meg vagyok halva,
Nem vagyok meghalva, el vagyok hervadva,
Szép fekete göndör hajam vállamra van hajtva.

A szelei réztoronyba megkondul a harang,
Azt gondoltam kisangyalom, esküvőre visznek,
Bárcsak nekem szólna ez a gyászos nóta,
Vigyetek ki a temetőbe, babám tesz a sírba.