Kocsmárosné lánya, Mariska

Által mennék én a Tiszán ladikon, ladikon, de ladikon,
Azt sem tudom, hol lakik a galambom, hol lakik a galambom,
Bent lakik a városba', a harmadik utcába',
Piros rózsa, kék nefelejcs, ibolya nyílik az ablakába'.

Én felettem hiába zörög az ég, hiába zörög az ég,
Az én búzám úgyse veri el a jég, úgyse veri el a jég,
Majd ád nekem a császár, Ferenc József kenyeret,
Három évig (vagy) harminchat hónapig eszek abból eleget.

Megizenem, megizenem a szeretőm anyjának,
Fehér ruhát, fehér ruhát csináltasson lányának,
Fehér ruhát, csipkés legyen, csipkés legyen az alja,
Hogy a pi-pi-piros szoknya kivirítson alóla.

Megizenem, megizenem a szelei bírónak,
Márványkőből, márványkőből rakassa ki az utat,
Mer’ nagy a sár fölfreccsen az keselylábú lovamra,
A lovamról, a lovamról az én kedves babámra.

Kedves kisangyalom, nem írok több levelet,
Szilaj csikó elrúgta a kezemet,
Fájdalmas a szilaj csikó rúgása,
Sír a Mariskám, hangzik a zokogása.

Kedves édesanyám, nem írok több levelet,
Elhordta jaz ágyúgolyó kezemet,
Gyere pajtás, írjál a jó anyámnak,
Nincsen jobb keze a katona fiának.

Kocsmárosné lánya, Mariska,
Kiállott az utcasarokra,
Eridj be te, sej, haj, göndör hajú zsidólány,
Mer' meglát a rendőrkapitány.

Ennek a kislánynak füle van,
Füle mellett göndör haja van,
Göndör haja, sej, haj, kerekre van levágva,
Hogy a legény járjon utána.

Lyukas az istállóm teteje,
Kilopták a lovam belőle,
Kilopták a lovam, lovam, a sárga csikót,
Nem az a szeretőm, aki vót.