Kormányos úr, az áldóját magának

Kormányos úr, az áldóját magának,
Állíjja meg a hajóját a lánynak,
Arra tartson, a part felé, a' felé a szép lány felé,
Mert az tudom, vélem akar beszélni.

Amott messze sebes gyön egy gőzhajó,
Tetejébe’ nemzetiszín lobogó,
Az elejin barna leginy, a kezibe’ kendő, fehir,
Azt jelenti, katonának köll menni.

A rozmaring, ha be lesz aratva,
Babám udvarára lesz behordva,
Vesd meg, babám, vesd meg a fehér ágyadat,
Hadd pihenem ki rajta magamat.

Az én babám lila szín szoknyája,
Leveri a harmatot az alja,
Verd le babám, verd le a gyenge harmatot,
Verd le a szívemről a bánatot.

Az én babám karjai, karjai,
Nem akarnak hajlani, hajlani,
Meg kell annak hajlani, csuhaj, hajlani,
Ha meg akar ölelni, csókolni.

Búza, búza, de nagy tábla búza,
Közepibe' egy szál bazsarózsa,
Széle piros, a közepe sárga,
Én vagyok a császár katonája.

Erdő, erdő, de szép kerek erdő,
Felnőtt benne fűzfa tizenkettő,
Végig leveles annak az ága,
Az én babám császár katonája.