Esik eső csendesen

Sej, szép Tóalmás eszembe se jutna,
Ha a babám lakója nem volna,
Benne van a babám szeme fénye,
Sej, ha csak lehet, kicsalom belőle.

Sej, szép Tóalmás körül van kerítve,
Még az éjjel kimegyek belőle,
Hagyok benne olyan szőke kislányt,
Sej, akiért a szívem még most is fáj.

Sej, ki látott már vízen hajót járni,
Barna legényt szőke lányhoz járni,
Én már láttam, mer’ én is olyan vagyok,
Barna a babám, én meg szőke vagyok.

Szombat este kiállok a kapuba,
Onnan nézem, megjött-e már a posta,
Hoz-e nékem levelet, rózsás levelet,
Lesz-e aki vígasztaljon engemet.

Barna legény, verjen meg a teremtő,
Könnyeidtől ázzon el a zsebkendőd,
Törje össze a bánat csalfa szívedet,
A jó Isten sose vígasztaljon meg.

Új a kendőm, delin kendőm, el akarom viselni,
De az anyám nem akarja engedni,
Engedd anyám, nem a te pénzed ára bánta,
A szeretőm hozta nekem, mikor jött szabadságra.

Új a kendőm, delin kendőm, jaj de hosszú a sarka,
Ha fölkötöm, vállaimot takarja,
Eladom a százforintos selyemkendőmet,
Ha csak lehet, kiváltom a katona szeretőmet.
Eladom a százforintos selyemkendőmet,
Az árából kiváltom a katona szeretőmet.

Az éjszaka nem aludtam egy órát,
Hallgattam a kisangyalom panaszát.

Éjféltájba mondta meg, hogy mi baja,
Járna hozzám, de az anyja nem hagyja.

Esik eső csendesen, nagy sár van az úton,
Az én kedves galambom sírva mos a kúton,
Sírva panaszolja, mondja az anyjának,
Szeretőjét, a babáját viszik katonának.

Esik eső csendesen az árpatarlóra,
Gyere kedves galambom, segíts föl a lóra,
Magas a ló sej-haj, nem tudom megülni,
Halvány deres a lovam, nem akar megállni.

Halvány deres a lovam, nem eszi a zabot,
Mert már kicsi korában az árpára szokott,
Kisangyalom sej-haj szoktatta azt rája,
Engem pedig sejehaj, a csókos szájára.