Nincsen szebb a magyar lánynál

A kapuba nem merek kimenni,
A lócára nem merek ráülni,
Mert azt beszélgetik a faluba, a szeretőm várom a kapuba,
A szeretőm várom a kapuba.

Rég megmondtam a bús gerlicének,
Hogy ne rakjon a fűzfára fészket,
Mert a fűzfa ide-oda hajlik, szél sem fújja, mégis hajladozik,
Szél sem fújja, mégis hajladozik.

Fekete kendőt kötök a fejemre,
Gyászolom a szeretőmet örökre,
Gyászolom, mert sosem leszek az övé,
Verje meg az Isten őtet örökké.

Nincsen szebb a magyar lánynál,
Vékony, karcsú derekánál,
Hajlik, mint a gyönge nádszál,
Maga jár a legény után.

Maga mondja a legénynek,
Vegye őt el feleségnek,
Jól van kislány, én nem bánom,
Csak az anyád ne sajnáljon.

Jaj, de sokat áztam, fáztam katona koromban,
Mikor fegyver alatt álltam a kaszárnya kapuba,
Nehéz a fegyverem, bal vállamot nyomja,
Még nehezebb, csuhaj, az a bánat, amelyik a szívem nyomja.