Porzik, porzik a nagykátai utca

Kék szivárvány, kék szivárvány koszorúzza az eget,
Eltiltották, elrabolták tőlem a szeretőmet,
De én azért nem átkozlak, a Jó Isten áldjon meg,
Könnyeidtől a zsebkendőd soha ne száradjon meg.

Csak titokban, csak titokban akartalak szeretni,
De ki kellett, de ki kellett annak világosodni,
Megtudta az édesanyád, hogy én téged szeretlek,
Kitiltatott a faluból, hogy én hozzád ne mehessek.

Esteledik a faluba, haza kéne menni,
Attól félek a legények meg akarnak verni,
Ne bántsatok jó pajtások, nem vagyok az oka,
Szeretőm egy barna legény, nem hagyom el soha.

Este van már késő este, haza kéne menni.
Asztalomon a levelem, el kéne olvasni,
Az van annak a levélnek négy sarkába írva,
Szeretőm egy barna kislány, nem hagyom el soha.

Szánt az eke recece, csireg-csörög a járom,
Kemény a föld a nagykátai határon,
Olyan kemény, hogy a gőzeke se járja,
Minden lánynak recece katona a babája.

Hallja maga kisasszony, de rövid a szoknyája,
Talán bizony vasutas a babája,
Nem vasutas, katona az én babám,
Nappal gyakorlatozik, este jár el énhozzám.

Megüzenem recece a szeretőm anyjának,
Rengős bölcsőt csináljon a lányának,
Rengős bölcsőt, rácsos legyen a széle,
Hogy a pici katona ki ne essen belőle.

Porzik, porzik a nagykátai utca, mikor végigmegyek rajta,
Nyílik, nyílik a babám ablaka, hogyha bekopogok rajta,
Nyisd ki rózsám ablakaidat, hallgasd meg a panaszaimat,
De jó a tüzérnek keserű panasza, ha van aki meghallgatja.

Szépen hajt a gépkocsizó tized a főutcán véges-végig,
Jobbról-balról a nagykátai lányok mosolyogva büszkén nézik,
Isten veled te szép barna lány, gondolj itthon néha-néha rám,
Fehér szegfűcsokor legyen a kezedbe, ha majd visszatérek egyszer.