Hadnagy elvtárs hivat az irodába

Domboldalon áll egy magas nyárfa,
Nyárfa alatt édesanyám háza,
Édesanyám fehér fejkendőbe,
Cipót dagaszt fűzfa tekenőbe.

Édesanyám de messzire mentem,
Gyürkés fehér cipót de rég ettem,
A búzába de rég vágtam rendet,
Az Isten tudja látom-e még kendet.

Fütyül a masina, gyorsan ki az állomásra,
De sok édesanya sírva-ríva néz utána,
Ne sírj édesanyám visszajövök nemsokára,
Hogyha meg nem halok valahol a nagyvilágba.

Fiatal koromba besoroztak katonának,
Meglásd kisangyalom el is visznek nemsokára,
Te vagy tizenkilenc, én meg a huszadikat járom,
Magyar gyerek vagyok, elbírom a hátizsákot.

Hadnagy elvtárs hivat az irodába,
Maradjál bent édes fiam továbbra,
Három csillag lesz a válladra varrva, de rávarrva,
Az egész század hallgat majd a szavadra.

Hadnagy elvtárs köszönöm a jóságát,
Adja másnak azt a három csillagát,
Van már nékem odahaza kökényszemű galambom,
Annak a két szeme az én csillagom.

Hadnagy elvtárs álljon ki a jobb szárnyra,
Kísérjen ki engem az állomásra,
Most már nékem jön a vonat sebesen, de sebesen,
Ti meg lányok sírjatok keservesen.