Hévízgyörki zölderdőben születtem

Hévízgyörki zöld erdőbe' születtem,
Anyám se volt, mégis fölnevekedtem,
Úgy nőttem föl, mint erdőbe' a gomba,
Volt szeretőm már tízéves koromba'.

Hévízgyörki temetőben van egy sír,
Odajár egy barna kislány, mindig sír,
Göndör haját százfelé fújja a szél,
Kedves babám, de hiába szerettél.

Este van már, nyolcat ütött az óra,
Ilyen későn ki dalol a faluba',
Én dalolok, mer' nem tudok elaludni,
Fáj a szívem, a szerelem megöli.

Édesanyám, de sokat kért a jóra,
Hogy ne menjek késő este sehova,
Nem hallgattam édesanyám intő szavára,
A szeretőm rávitt a csalfaságra.

Hévízgyörki torony, de messzire ellátszik,
Annak tetejébe' piros rózsa virágzik,
Azt a piros rózsát százfelé fújja a szél,
Köszönöm, galambom, hogy eddig is szerettél.

Jaj, de szép szivárvány koszorúzza az eget,
Elrabolták tőlem a régi szeretőmöt,
Elrabolták tőlem, vagy az Isten elvette,
Annak adta oda, aki megérdemölte.

Már énnékem a falu az irigyem,
Azé', hogy egy barna legény a kedvesem,
Irigylik a szabad életemet,
Tiltják tőlem a kedves szeretőmöt.

Eperfának zöldell a levele,
A babámnak megtűrt a szerelme,
Nem csak megtűrt, hanem el is hagyott,
A szívemre nagy bánatot hozott.