Rozmaringnak csak az a szokása

Kimentem én a szőlőbe lajaha,
Ráléptem egy venyigére lajaha,
Venyigéről venyigére,
Fáj a szívem a szőkére, lajdelalaj.

Kimentem én a piacra lajaha,
Papirosra lajaha,
Papirosról papirosra,
Fáj a szívem a pirosra, lajdelalaj.

Az üllei kaszárnya, bádog a teteje,
De sok barna legénynek benne a zsoldkönyve,
Lám az enyém nincs benne, itt van a zsebembe,
Három évi szabadság van belejegyezve.

Megismerni a fecskét a fekete tolláról,
A kókai kisleányt szép fekete hajáról,
Be van fonva a haja, karcsú a dereka,
Szombat este Klárika gyere vélem a bálba.

Béreslegény hová hajtod az ökröt,
Talán bizony kiskertünkbe bekötöd,
Oda bizony béreslegény nem kötöd,
Gyönge a rozmaring ága, letöröd.

Ha letöröm megfizetem az árát,
Adjál kaszát, hadd vágjak egy rend rózsát,
Ritka a rózsa, nem lehet rendre vágni,
Jaj de bajos kókai lányhoz járni.

Rozmaringnak csak az a szokása,
Télen-nyáron zöld annak az ága,
Ha levágják karikára hajlik,
A szeretőm ősszel házasodik.

Jaj, de sokat elmondtam, hogy jaj, jaj,
Gyászba borult fölöttem a hajnal,
Nemcsak a hajnal, hanem még az ég is,
Elhagyott a régi szeretőm is.

Elmehetsz már kislány a templomba,
Jó híred van néked a faluba,
Beülhetsz már a legelső székbe,
Elhervad a rózsa a kezedbe.

Köszönöm anyám, hogy fölneveltél,
Hogy engemet szárnyamra engedtél,
Jóságodat én meg nem szolgálom,
Áldjon meg az Isten azt kívánom.

Kiöntött a Tisza a partjára,
Kispej lovam térdig jár a sárba,
Sáros kantár szára a kezembe,
Gyere rózsám üljél az ölembe.