Learattuk már a tiszta búzát

János bácsi, János bácsi,
Keljen fel, keljen fel,
Kilencet ütött az óra, Mégsem hallgat a jó szóra
Mit gondol, bim, bam, bul.

A házamon nincsen tető,
Gólya rászáll, még az is fel,
Ha odajön az a bíró,
Az az elátkozott szolgabíró,
Kocsira rakja búzámat,
Utolsó véka búzámat,
A búzámat.

Az én kispej lovam száz aranyat ér,
Lépte dobban, ágaskodik, bőribe nem fér,
De én aztat nem bánom, ráülök, megnyugtatom,
Babám kedvéért, hű szerelméért.

Huszár voltam, az is leszek, az is maradok,
Sír a kedves kisangyalom, rá se hallgatok,
Sirathatsz már nem bánom, még egyszer megpróbálom,
Babám kedvéért, hű szerelméért.

Ez a vonat ha elindult, hadd menjen,
Én utánam senki ne keseregjen,
Mert az aki én utánam kesereg,
Sej, azt áldja meg a jó Isten, nem engem.

Bemegyek a faluszéli kocsmába,
Tíz liter bort rendelek az asztalra,
És azután azt mondom a cigánynak,
Sej, húzd el nékem legkedvesebb nótámat.

Learattuk már a tiszta búzát,
Árván hagytuk annak a tarlóját,
Te is árván maradsz kisangyalom,
Mert már nékem el kell masíroznom.