Előadó:
Hideg Anna
Előadásmód:
ének
Etnikum:
magyar
Település:
Ördöngösfüzes
Megye:
Szolnok-Doboka
Tájegység:
Észak-Mezőség (Mezőség, Erdély)
Felvétel időpontja:
2013–2015
Annus néni emlékei a dalról:
Kitől tanultam? Nem mondtam meg, ugye? Hát a Jóisten tudja... Megmondom én kitül! Ennek a Papolczi Dani bácsinak volt egy fia, a Papolczi Sanyinak hívták, s attól tanultam ezt. Az is nagy énekes, és nagy mulatságos volt. Olyan hülyének nézték a faluban, de szépen tudott énekelni. Mert mit csinált később? Elvett egy özvegyasszonyt feleségül. S annak vót egy lánya a másik férjétől. S ez később, reá vitte a bűne, hogy összefogott a lányával az özvegyasszonynak, s csinált neki két gyermeket. Akkor már olyan lenézett vót a faluban. De szépen tudott énekelni. Mulatós ember vót, hát még harminc évvel is több vót, mint én. Gyermekleány vótam, ő má meg vót házasodva. Jött úgy házasan is a táncra, állot be az asszonnyal, az meg vót sülve is, főve is, nem volt hová menjen, s el kellett nézze a leányát, hogy csinált neki két gyereket. Nagy fájdalom volt az asszonyon. Nem füzesi vót az aszony, nem is tudom, honnan hozta, mert mind bódorgott ez a fiú. Nem is szerette nagyon Dani bácsi, mert ilyen világi, kikapó volt, de erőst tudott énekelni. S ilyen jó számokat tudott.
Erdélyi-Molnár Klára jegyzete:
Dudanótáink jellegzetes dallamvonalát követi, azaz előtagja leérkezik a hangterjedelem aljára, utótagja már kevéssé emelkedik fel. Régi énekes dallam hangszeres változatára azután utólag kerültek szövegsorok. Az ismert széki magyar – pl. Édesanyám, mért is szültél szövegű – felépítése hasonló ehhez.