Már énnékem nem sok időm van hátra

Annus néni emlékei a dalról:
Ezt nagynénémtől tanultam, Lakatos Annától. Mikor ment a nagyobbik fia katonának, akkor csináltak mulatságot otthon a házba. Másnap reggel már kellett menjen kufferestől. A közeli barátokat, rokonokat meghívták, nem az egész fiatalságot. Emlékszem, hogy énekeltem, és akkor még egyet énekeltem ott, határozottan emlékszem, hogy „Engem anyám ne sirass”. Ez inkább hallgató. De mikor már nagyobb bált rendeztek, az egész fiatalság muzsikással kísérte ki a falu végéig. Úgy volt régen, hogy mentek végig a falun, és a fiatalság kísérte, a kapuba állottak ki az emberek. Akik mentek el, az egyik kaputól a másikig keresztül-kasul mentek, hogy mindenkinek kezet adjanak, s azér énekli az ének, hogy „mindenkivel kezet adtam sorjába, csak a régi babám maradt legutoljára”, mert az ment be vele Szamosújvárra. Az volt a legutolsó, akivel kezet kellett adjon: „szervusz babám, add ide a jobb kezed”. Akinek volt szeretője, az ment bé egész Szamosújvárig, de a többiek jöttünk vissza. Ez már rég-rég volt, nagyon rég. Már az én időmben nem nagyon. Ment mindenki, ahogy tudott, a szüleivel, lószekérrel...
Erdélyi-Molnár Klára jegyzete:
Általánosan ismert dallam. A szabályos visszatéréstől eltekintve az új stílus jegyeit mutatja.