Szilágysági katonadalok

Ha csakugyan meg kell annak lenni,
A faluból ki kell nekem menni.
Olyan búsan megyek ki belőle,
Vót szeretőm, kit sajnáljak benne.

Édesanyám azzal búsít engem,
Ha elmegyek, nem sirat meg engem.
Ne sirasson, mert rossz fia voltam,
Mer’ a szavát sohase fogadtam.

Édesanyám olyan vizet adjon,
Mitől az én szívem meghasadjon.
Most is olyan szeretőm hagytam el,
Kit a szívem sohasem felejt el.

Esik eső, nagy sár van az utcán,
Ez a kislány sirva mos a kútnál.
Sírva mondja az édesanyjának,
Szeretőjét viszik katonának.

Széna van az ólban,
A széna tartóban,
Megölelem a rózsámat,
Hej a pitar ajtóba.

Ha nem szeretnélek,
Fel se keresnélek,
Ezt a sáros köves utcát,
Hej nem taposnám érted.

Szeretlek, szeretlek,
Csak ne mondd senkinek,
Míg a templom közepébe,
Hej, össze nem esketnek.

Akkor se mond másnak,
Csak a jó anyádnak,
Azt is csak úgy szép csendesen,
Hej ne hallja senki sem.

Sebes vizen sebesen megy a hajó,
Édes fiam, mért vagy olyan szomorú.
Hogy ne lennék édesanyám szomorú,
Arra visznek, merre dörög az ágyú.

A harctéren nem tudják a nevemet,
Majd megtudják, ha én oda elmegyek.
Az én nevem kék nefelejcs liliom,
Ha meghalok, kinyílik a síromon.

Ez a kislány mind azt mondja, vegyem el,
De nem kérdi, hogy én mivel tartom el,
Eltartanám tiszta búza kenyérrel,
Havasalji szép tiszta folyóvízzel.

Késő este ragyognak a csillagok,
Kelj fel babám, mert búcsúzni akarok.
Fel is kelek, mert nem tudok aludni,
Fáj a szívem, mért tudtalak szeretni.

EI kell menni katonának messzire,
Itt kell hagyni a babámat, nincs kire.
Reád bízom legkedvesebb barátom,
Éljed vele világodat, nem bánom.

Ha letelik az a három esztendő,
Jó barátom add vissza a szeretőm
Élted vele világodat idáig,
Éljem én is koporsóm bezártáig.