A mennybevitt leány

Márton Szép Ilona
A mennybe vitt leány

Itt es kerekedik,
Egy kerek dombecska,
Azon növelkedik,
Egy édes almafa.

Édes az almája,
Csokros a virágja,
Az alatt ül vala,
Márton Szép Ilona.

Köti, köti vala,
Magik koszorúját,
Fehér lyilyiomból,
Karsai rózsából.

Hol aval nem éri,
Lyilyiomval fejzi,
Hol aval nem éri,
Lyilyiomval fejzi.

Itt es ereszkedik,
Egy arany ösvenke,
Azon növelkedik,
Egy fejér báránka.

Jobb ódalán vala,
Áldott napnak fénye,
S bal ódalán vala,
Áldott hódnak fénye.

E fejibe vala,
Nyócvan misegyortya,
E homlokán vala,
Cifra fényes csillag.

„Meg ne jédj, meg ne jédj,
Márton Szép Ilona,
Mert az Isten hatta,
Isten parancsolta.

E szép szüzek serge,
Csak egy iránt termik,
Ha te odajőné
Veled béfejződnék.”

E mennyei kapuk,
Nyitatlan nyillyanak,
E mennyei ajtók,
Nyitatlan nyillyanak.

Mennyei harangok ,
Húzatlan szóllyanak,
A mennyei gyortyák,
Gyújtatlan gyullyanak.