Az elcsalt feleség

Molnár Anna
Az elcsalt feleség

Utcán sétál egy katana,
Mondá néki: „Molnár Anna!
Anna, Anna, Molnár Anna,
Gyere vélem, Molnár Anna!”

„Én nem menyek, te katana,
Kicsi fijam sír bűcsübe,
Kicsi fijam sír bűcsübe,
Jámbor uram ződ erdőbe.

Mind azt írja levelibe,
Molnár Anna ül ölibe.
Mind azt írja levelibe,
Molnár Anna ül ölibe.”

Addig csalta, csalogatta,
Hogy elcsalta Molnár Annát.
Addig csalta, csalogatta,
Hogy elcsalta Molnár Annát.

Mentek ketten, mendegeltek,
Míg az burkusfákoz értek.
Mondá neki a katona,
„Ülj le ide Molnár Anna.

Ülj le ide, nézz fejembe,
Ülj le ide, nézz fejembe.”
Le es üle Molnár Anna,
Nézni kezde a fejibe.

Nezni kezde a fejibe,
Feltekinte burkusfáro,
Hát ott kilenc felakasztva,
Tízedik az ő testvére.

Sírni kezde Molnár Anna,
Hol hótt meg az ő testvére,
Fel es szökött a katona,
„Mér sírsz magad, Molnár Anna?”

„Én nem sirok, te katona,
Elékerült egy kis felhő.
Elékerült egy kis felhő,
S abból cseppent egy csepp eső!”

„Anna, Anna, Molnár Anna,
Hágj fel ide burkusfára.”
„Én nem hágok, te katona,
Én nem szoktam fáro hágni.

Hágj fel magad, hogy lássam meg,
S utánnad én es felhágok,
Hágj fel magad, hogy lássam meg,
S utánnad én es felhágok!”

Fel es szekék ja katona,
Visszaejté éles kardját.
Sirni kezde a katona,
„Anna, Anna, Molnár Anna,

Vesd fel ide a kardomat,
Vesd fel ide a kardomat!”
Úgy felvette keservébe,
Hogy elvágta gyenge nyakát

Visszaesék a katona,
Gondolkozik Molnár Anna,
Merre menjen, mit csináljon,
Lefelé-je, vaj felfelé?

Felöltözik katonásan,
Katonásan, káplárosan.
Katonásan, káplárosan,
S elindula hazájábo.

Hát kint van a jámbor gazda,
Kicsi fia sír bücsübe.
„Jó estét már jámbor gazda,”
„Isten hozott te katona.”

„Adsz-e nékem éjre szállást,”
„A jó Istené a szállás”
Bé es mene a katona,
Hát úgy sír a kicsi fija.

„Jámbor gazda, jámbor gazda,
Messze van-e a korcsoma?”
„Messze sincsen, s közel sincsen,
Csak a falú közepibe.”

„Hozz te nékem egy kupa bórt,
Hozz te nékem egy kupa bórt!”
„Én nem hozok te katona,
Mert meghal a kicsi fijam.”

„A nem hal meg, jámbor gazda,
A nem hal meg, reja ügyelek!”
El es ment a jámbor gazda,
S ott marada Molnár Anna.

Kibongolá az kabátját,
Megszoptatá kicsi fiját,
Ahogy szopott, úgy elaludt,
Ahogy szopott, úgy elaludt.

Hát úgy fut a jámbor gazda,
Hogy meghótt az kicsi fija.
„A nem hótt meg, jámbor gazda,
A nem hótt meg, csak elaludt.”

„Én Istenem, mi az oka,
Három naptól se nem aludt,
Se nem aludt, se nem szopott,
Hogy tuda most elaludni?”

„Cukrot adtam a szájába,
S ahogy szopott úgy elaludt.
Cukrot adtam a szájába,
S ahogy szopott úgy elaludt.

Jámbor gazda, jámbor gazda,
Hazajönne Molnár Anna,
Megverné-je, megszidná-je,
Életibe felvetné-je!”

„Meg se szidnám, meg se verném,
Életibe fel se vetném,
Meg se szidnám, meg se verném,
Életibe fel se vetném.”

Fel es szöke ja katona,
Kibongolta a kabátját.
„Jámbor gazda, jámbor gazda,
Én vagyok-e Molnár Anna?”

Megrémült a jámbor gazda,
Hogy mit pacilt Molnár Anna.
Megrémült a jámbor gazda,
Hogy mit pacilt Molnár Anna.