Aj, be régen állok, rózsám, kapud előtt

Aj, be régen állok, rózsám, kapud előtt,
Nem merek bemenni sok irigyem előtt.
Irigyek, irigyek világi emberek,
Mér nem hagytok békét az árva szívemnek!

Szabad a madárnok ágról-ágro szállni,
Szabad a madárnok ágról-ágro szállni,
Csak nekem nem szabad rózsám, hozzád járni.

Pedig aj be nehéz tetőled megválni,
Pedig aj be nehéz tetőled megválni,
Mind a tolluszárnak a víz fenekére szállni.

Álldogálok a tó partján szomorúfűc mellett,
Nekem való hely, engemet ily bús szomszédság illet.
Nézem lecsüggött ágait szomorúfücfánok,
Mintha csüggedt lelkem szárnyai volnánok.

Elszállott már a madár, hervadt őszi tájro,
Ej, ha én is kiszállhatnék búmnak országából!
Nem szállhatok, mer’ búm oly nagy, oly nagy, mind szerelmem,
De szerelmem, hű szerelmem ó, az véghetetlen!