Fölmentem a hegyre

Fölmentem egy hegyre, lenéztem egy kertbe,
Ott láttam édesem, földig feketébe.
Földig feketébe, pohár a kezébe,
Pohár a kezébe, piros borral tele.

Köszöntsd rám, édesem, hogy igyam belőle,
Mintsább rád köszönném, inkább elönteném!

Mégis rád köszönöm, hogy eddig szerettél,
Arról sem tehetek, ha már megvetettél.
Adjon is az Isten, neked, rózsám olyant,
A te gyenge szíved soha ne nyugodjon!

Soha ne nyugodjék, örökké kórogjék,
Soha ne nyugodjék, örökké kórogjék,
Mind a Tisza, Duna, örökké hánykódjék!